Belföld

Erkölcstan elsőtől, idegen nyelv csak negyediktől

iskolatáska (iskolás)
iskolatáska (iskolás)

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet elkészült a kerettantervi ajánlásokkal: a tervek szerint a szakiskolásoknak mindössze kilenc közismereti tárgyuk lesz 2013-tól, a gimnazistáknak pedig tizenöt - írja a szombati Magyar Nemzet.

A minisztériumi egyeztetés alatt álló anyag még szeptemberben rendeleti formát ölt. A tanítandó tartalmakat a korábbiakkal ellentétben nem évfolyamonként, hanem iskolatípusonként, illetve tagozatonként határozták meg.

A tervek szerint az alsó tagozatosoknak kilenc különféle tantárgyuk lesz: az erkölcstan már az első osztálytól kötelező lesz heti egy órában, az idegen nyelv oktatása pedig a negyedik évfolyamon lép be, heti kétórás kerettel. Az ének-zenét már ebben az időszakban lehet emelt szinten – heti öt órában – tanítani.

A felső tagozatosoknak 16 féle tantárgyuk lesz, magyar nyelv és irodalomból például két különböző tanmenetet is kínálnak a tantervek kidolgozói. Ötödik és nyolcadik évfolyam között az ének-zene mellett már a matematikát, az idegen nyelvet és a természettudományt is tanulhatják emelt szinten a gyerekek. A minimális óraszámokat tartalmazó táblázat szerint ezen időszakban a diákoknak heti három idegennyelv- és matematikaórával kell számolniuk, történelemből viszont csak kettő lesz. Osztályfőnöki órát ötödiktől kell tartani, a kémia, fizika, biológia és földrajz pedig a hetedik évfolyamon lép be.

A négyosztályos gimnáziumokban egyszerre két nyelvet is kell tanítani, amelyekre a kerettantervi ajánlás alapján heti 3-3 óra lenne. Ebben az iskolatípusban a tervek szerint 15 különböző tantárgy szerepel a diákok órarendjében, míg a szakközépiskolákban csak 12 közismereti tárgy lesz, a szakiskolákban pedig ennél is kevesebb, mindössze 9, amelyek között önálló helyet kap az osztályközösség-építés is – olvasható a Magyar Nemzetben.

Ha kíváncsi, hogy nyitotta meg a tanévet Hoffmann Rózsa, ide kattintson! A nem hivatalos megnyitót itt találja!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik