Belföld

Tíz gárdista is sok

Pintér mosolyog az „ide-oda vonulgató” szélsőjobbosokon, a gárdisták röhögnek a rendőrökön, a gyurcsányista Vadai Ágnes feltűnően megértő a belügyesekkel, a Jobbik szóvivője pedig lehallgatást sejt. Mennyi van még a Gárdában?


Fotók: MTI / Koppán Viktor

A Jobbik Csókakőn megmajmolta a belügyeseket, ám úgy általában a gárdázós operettcsendőrösködésben nem áll jól a magyarországi szélsőjobb.

Ha valaki nem emlékezne: múlt szombaton nulla órakor rendőrök szállták meg és műveleti területnek nyilvánították a Fejér megyei Csókakőt, majd délután háromkor úgy távoztak, hogy csupán néhány közlekedési szabálysértést sikerült dokumentálniuk. Pedig másért mentek.

A szélsőjobb röhög

Csókakő azon helyszínek között volt, ahol újoncokat akart avatni az éppen ötödik szülinapját ünneplő Új Magyar Gárda. A szélsőjobbos portál, a kuruc.info azt írta, hogy “előző nap megtévesztő telefonbeszélgetéseket folytattak a Gárda-vezetők”, értsd, arról társalogtak feltehetően lehallgatott mobiltelefonjaikon, hogy „találkozunk Csókakőn”. Valójában Dunaföldváron gyülekeztek, és Volner János, a Magyar Gárda egykori szóvivője celebrálása mellett, Vona Gábor elnök részvételével fel is avattak százharminc új gárdistát és egy tíz főből álló úgynevezett csendőrszakaszt.

Természetesen a komplett radikálvilág röhögött a belügyön: a Jobbik Fejér megyei elnöke, Árgyelán János visszafogottan úgy értékelt, hogy „lyukra futottak a rendőrök”.


Műveleti terület

A diadalát élvező Jobbik azóta is sűrűn nyilatkozik az ügyben. Csütörtökön Mirkóczki Ádám szóvivő csomagolt állításba egy költői kérdést: „Pintér Sándor belügyminiszter nem adott választ arra, hogy használtak-e a gárdisták, jobbikosok vagy a párt országgyűlési képviselői ellen titkosszolgálati eszközöket például a hétvégi csókakői akció kapcsán, ez ugyanis bűncselekménynek is minősülhet.”

Vadai megértő

Az MSZP pártszakadása előtt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát vezető, ma gyurcsányista Vadai Ágnes csütörtökön reggel találkozott is Pintér Sándorral. A beszélgetés ténye is érdekes (Pintér csak úgy fogad egy mezei ellenzéki politikust, majd beszámol neki?), az pedig még inkább, hogy Vadai megértően viszonyul a csókakői blamázshoz. A DK-s politikus újságíróknak azt mondta: a belügyminiszter szavai „más megvilágításba helyezték” az ügyet, de ettől még továbbra is szükségesnek tartja az eset tisztázását. Szerinte az a tanulság, hogy a rendőrségnek és a titkosszolgálatnak szorosan együtt kell működnie annak érdekében, hogy a szélsőségeseket „eltakarítsák” az utcáról.

Vadai a gyülekezési törvény módosítását szorgalmazza, amihez kéri a kormány támogatását. Közölte, olyan változtatást fog javasolni, amely „jogállami módon korlátozza a szélsőjobboldali rendezvények megtartásának lehetőségét”.

Pintér a bíróságot okolja

A mai Heti Válasz Pintér Sándorral készült interjúval került utcára. A beszélgetés nyilván még Csókakő előtt zajlott, nem is esik benne szó a szombati falublokádról, a „születésnap” kapcsán viszont fél hasábon át elemzi a gárdakérdést a belügyminiszter. Idézzük. „Nézzük, mit is tett a rendőrség! Hajdúhadházon vagy Gyöngyöspatán garázdaság miatt előállítottuk a vonulókat, majd a bíróság felmentő ítéletet hozott. Idén márciusban a Hősök terei eskütételkor is állítottunk elő gárdistákat, ám a bíróság őket is felmentette. A múlt szombati fővárosi rendezvényt a rendőrség előzetesen megtiltotta, a bíróság azonban engedélyezte. Hol volt gyenge a rendőrség? Ahol megjelent és törvénysértést észlelt, gyorsan, szakszerűen és ellentmondást nem tűrő módon érvényt szerzett a jogszabályoknak.”


Toroczkai és Vona a Hősök terén
Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Pintér megmosolyogja Vonáékat. „A Belügyminisztérium az állami erőszak-monopóliumot nem engedte ki a kezéből. Összecsapás, atrocitás sehol nem történt, a Jobbik határán mozgó ’gárdák’ jogilag és rendőrszakmailag kezelve vannak. Néha alakzatba verődnek, átöltöznek, ideszöknek, odaszöknek, a számuk viszont rohamosan csökken. Igaz, tíz fő is sok belőlük.”

A kormány elhatárolódik

Ezt a „hajkurásszuk, de azért teljesen el nem tapossuk” kommunikációs vonalat  erősíti a kormányszóvivői iroda még múlt pénteken, a Gárda budapesti, Hősök terei rendezvénye előtt kiadott közleménye: „A kormány egyértelművé kívánja tenni mindenki számára, hogy az erőszak monopóliuma az államé, és a rendfenntartásban nincs helye semmiféle, illegális félkatonai szervezetek működésének.”

A dokumentum – arra utalva, hogy bár a Budapesti Rendőr-főkapitányság nem engedélyezte a felvonulást, a Fővárosi Törvényszék a jogorvoslati kérelmének helyt adva mégis hatályon kívül helyezte a tiltó határozatot – hangsúlyozza: „A kormány a jogállami normáknak megfelelően természetesen tiszteletben tartja a független bíróság döntését, ugyanakkor semmiféle kétséget sem kíván hagyni afelől, hogy a legkevésbé sem ért egyet a Magyar Gárda által képviselt eszmeiséggel, illetve azokkal, akik a kirekesztő és gyűlölködő eszmékkel, vagy az erőszakkal közösséget vállalnak. Éppen ezért – a mélyen gyökerező demokrácia-tudata miatt – nyomatékosan felhívja a figyelmet a hatályos jogszabályi rendelkezések megtartására és megtartatására.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik