Belföld

Nem temetik A hatodik koporsót

Pozsgai Zsolt (pozsgai zsolt, )
Pozsgai Zsolt (pozsgai zsolt, )

Nem kizárt, hogy Csurka drámáját egy későbbi időpontban mutatják be.

Mégsem mutatja be az Újszínház Csurka István A hatodik koporsó című drámáját. Tegnap döntött így Dörner György igazgató, miután Tarlós István főpolgármester jelezte, nem támogatja a darab bemutatását. Szerdán már a Megmaradni című Csurka-dráma bemutatóját hirdeti az Újszínház plakátja. Ez az író „kíméletlenül kemény” darabja, amely az erdélyi magyarság vívódó sorsáról szól. Az előadást két este után betiltotta a Kádár-rendszer – írja a Magyar Hírlap.

A lap szerint A hatodik koporsó című darabbal kapcsolatban nincsenek még pontos tervei a színházvezetésnek, lehet, hogy később egy „kevésbé hisztérikus közéleti atmoszférában színre viszik”. Pozsgai Zsolt főrendező (a képen) azt mondta: nem ijedtek meg attól, hogy Fischer Ádám karmester őszre egy nagy nemzetközi aláírásgyűjtési akciót hirdetett a magyar kulturális élet anomáliáival, többek között A hatodik koporsó színpadra állításával kapcsolatban.

Az idén februárban elhunyt Csurka István A hatodik koporsót fontos és meghatározó örökségként hagyta az Újszínházra, de Pozsgai Zsolt meggyőződése, hogy az igen kiélezett és bonyolult helyzetben ő is a premier elhalasztása mellett döntött volna. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, az Összefogás a Demokráciáért s a Magyar Antifasiszta Liga nagyszabású tüntetést hirdetett Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékművéhez, majd az Újszínházhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik