Belföld

Előléptették Semjén Zsoltot

Semjén Zsolt (Semjén Zsolt)
Semjén Zsolt (Semjén Zsolt)

Már nem gyakornok. A fizetése nem változott.

Amint arról a Hír24 beszámolt, gyakornokként tüntették fel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest a Miniszterelnökség kormánytisztviselőinek munkakörét és illetményét bemutató listán.

Az Orbán Viktor fizetését is tartalmazó adatsort szerda délelőtt végül lecserélte a Miniszterelnökség és az új listán már helyesen, miniszterelnök-helyettesként szerepel a kereszténydemokraták feje. Semjén illetménye azonban nem változott, maradt egymillió felett százezerrel.

Mindenki megnyugodhat, már frissült a lista

A Miniszterelnökség által közzétett listából egyébként kiderül, hogy a Lázár János államtitkár vezette Miniszterelnökség júniusi átalakítását követően a szervezetnél legfeljebb 275-en dolgozhatnak, ebből jelenleg 225 státusz van betöltve.

A közzétett táblázat szerint egymillió forint feletti illetmény csak Orbán Viktor miniszterelnöknek (1 millió 507 ezer 400 forint) és helyettesének, Semjén Zsoltnak (1 millió 101 ezer 900 forint) jár.

Éppen egymillió forintot keres Nagy János politikai főtanácsadó, a kormányfő személyi titkára, de Szijjártó Péter államtitkár fizetése is alig marad el a milliótól. A Miniszterelnökségen legkevesebbet, 108 ezer forintot egy iktató keres.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik