8.30-10.00: Zászlófelvonás és tisztavatás
Az ünnep reggelén a Kossuth téren indul a program: a szervezők már 7 óra 40 perctől várják az érdeklődőket a Parlament elé. A díszünnepség előtt a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Zenekara ad térzenét, majd a Különleges Díszelgő Csoportjának zenés bemutatóját tekinthetik meg az érdeklődők.
Az augusztus 20-i állami ünnepségsorozat Magyarország nemzeti lobogójának felvonásával veszi kezdetét a Kossuth téren, 8 óra 30 perckor. Az ünnepségen az állami protokoll tagjai, a diplomáciai testület képviselői, valamint további meghívott vendégek vesznek részt. Az eseményen beszédet mond Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, valamint Hende Csaba honvédelmi miniszter. A beszédeket az MR Gyermekkórusa által előadott Millenniumi Óda fogja közre, amelyben közreműködik a Honvéd Tánckar, az MR Szimfonikusok, Bihar megye, Szekszárd, Tata és Makó városok, valamint Csepel gyermek néptánccsoportjai.
A tisztavatás hivatalos ceremóniáját követően a díszzászlóalj díszmenettel tiszteleg az előljárók, valamint Magyarország nemzeti lobogója előtt, majd a légiparádé első katonai repülőgép- és helikopter-köteléke üdvözli az ifjú tiszteket.
A díszünnepséget a Magyar Televízió élőben közvetíti.
10.00–11.30: Légi-vízi parádé a Dunán
Az ünnepi parádé délelőtt 10 órakor, katonai és polgári repülőgépek, ejtőernyősök, műrepülők és sárkányrepülőgépek látványos bemutatójával veszi kezdetét a Duna Erzsébet híd és Margit híd közé eső szakaszán.
A légi bemutató a Magyar Honvédség Gripen, valamint a Készenléti Rendőrség MD–500-as helikopter kötelékével kezdődik. Magyarország történelmi zászlóit a KomoSky Team Apollo Fox gépei, az MRSZ vontatógépei, a Malév Repülőklub köteléke, valamint Tóth Ferenc tuningolt sárkányrepülője röpítik a magasba a Duna fölött.
Őket a neves Vereb sárkányrepülő-kötelék 5 gépes formációja követi, majd Illés Tamás, advanced európai- és világbajnoki ezüstérmes pilóta műrepülő-bemutatója.
Ezután az oktató repülőgépeké, ejtőernyősöké és Veres Zoltán, ötszörös Guinness rekorder, advanced műrepülő Európa-bajnoké a főszerep, aki egy orosz gyártású, Su–29-es géppel húz át a Duna fölött, míg az ejtőernyősök a legendás Li–2-es gépből ugranak majd.
A program zárásaként az Air Patrol Kft. Z37-es kötelékének bemutatóját, valamint látványos vízi felvonulást láthat a Duna-partra kilátogató közönség.
10.00–18.00: Családi programok a Duna-parton
10 órától táncbemutatóval, koncertekkel és bábelőadással várják az érdeklődőket a Clark Ádám téren és a Bem téren. A Futrinka Egyesület „Újra van Budán Kutyavásár!” címmel kutyasimogatót tart a Clark Ádám tér melletti parkos területen. A színpadon a Szekér Színház Vidám vásári komédiáját adja elő, míg 14 óra 30 perctől az erdélyi Dicsőszentmártonból érkezett Kökényes Néptáncegyüttes és a Kedves Banda szabadtéri néptánc-előadása szerepel műsoron. 16 órától Bársony Bálint és a Sunshine Love, 17 órától pedig a Hot Jazz Band szabadtéri koncertjével folytatódnak a programok.
Fotó: Neményi Márton
A Bem térre látogatók sem fognak unatkozni: őket a Magyar Nemzeti Rézfúvós Kvintett és a Pénzügyőr Zenekar szórakoztatja majd.
10.00–22.00: Magyar Ízek Utcája a Duna-parton
A nagy sikerre való tekintettel idén is konyhaművészeti remekekkel, zamatos gyümölcsökkel, sajt-különlegességekkel, ízletes kenyerekkel, mennyei édességekkel, különleges biotermékekkel, italok széles kínálatával és más érdekességekkel várnak mindenkit a Magyar Ízek Utcáján.
13.00–20.00: Parlamenti Nyílt Nap
A nemzeti ünnepen az Ország Háza ismét megnyitja kapuit az érdeklődők előtt. Délután egy órától előzetes regisztráció nélkül látogatható a magyar törvényhozás épülete. A belépés mindenki számára ingyenes.
15.00: Kenyéráldás és Aratómenet
Az idei év Szent István napi kenyerét a Szilágyi Dezső téri Református Egyházközösség Templomának vezető lelkésze, Illés Dávid áldja meg. Az ünnepséget követően díszes aratómenet indul a Clark Ádám térről a Szent István Bazilikához, hogy az ünnepi szentmisén Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek megszentelje a mesterek kenyerét.
Az ünnepi műsort hazánk különböző tájegységeiről érkező hagyományőrző táncegyüttesek és népzenészek előadása színesíti.
16.00–19.00: Gyulai István Memorial Atlétikai Nagydíj
A világ legjobb atlétái – köztük hazánk büszkeségei – küzdenek meg egymással a győzelemért a Gyulai István emlékére szervezett atlétikai viadalon a Puskás Ferenc Stadionban.
A belépés mindenki számára díjmentes! Az ingyenes belépésre jogosító jegyek a Ticket Express jegyirodáiban, valamint a helyszínen igényelhetőek.
17.00-18:00: Ünnepi Szentmise és Szent-Jobb körmenet
A Szent István Bazilika előtti liturgiát Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke vezeti.
A körmenetben a Szent Jobb előtt a Szentszék által elismert szerzetes- és lovagrendek, az apostoli élet társaságai, valamint a plébániák zarándokcsoportjai vonulhatnak. A szentmise egyénileg is szabadon látogatható. A körmenet a Szent István tér, Október 6. utca, József Attila utca, Széchenyi István tér, Zrínyi utca, Szent István tér útvonalon halad.
18.00–21.00: Kívánságlánc a Duna-parton
Az augusztus havi csillaghullás régóta ismert jelenség. A hagyomány úgy tartja, hogy aki hullócsillagot lát, az kívánhat valamit. Augusztus 20-án este a Duna-parton nem csak a csillaghullás váltja valóra a kívánságokat, hanem a Petőfi Rádió is, amelynek közreműködésével 18 órától, a rakpartok Erzsébet híd és Margit híd közé eső szakaszain zenei kívánságműsor szórakoztatja az ünnepi tűzijátékra érkezőket.
A rakpartokra kihangosított kívánságműsorba zeneszámokat a helyszínen lehet kérni a Rádió munkatársaitól.
21.00: Ünnepi Tűzijáték a Duna-parton
Az ünnepi fényjáték – a hagyományokhoz híven – este 21 órakor kezdődik. Idén a rakétákat négy helyszínről indítják: a főváros jelképének számító Lánchídról, valamint a tavalyihoz hasonlóan a Dunán állomásozó három uszályról, melyekből kettő a Margit híd és a Lánchíd között, egy pedig a Vigadó téri hajóállomás vonalában horgonyoz. A négy helyszín három kilométer hosszan biztosítja a felejthetetlen látványt.
További információkat és részletes programot az augusztus20.kormany.hu oldalon találnak.