Belföld

A Jobbik feljelentette Efraim Zuroffot

Efraim-Zuroff(210x140)(1).jpg (efraim zuroff, )
Efraim-Zuroff(210x140)(1).jpg (efraim zuroff, )

A párt szerint a Simon Wiesenthal Központ igazgatója hamisan vádolta Csatáry Lászlót.

A Jobbik azt követően tett feljelentést, hogy az ügyészség kimondta: kizárt, hogy Csatáry László 1941-ben részt vett volna a deportálásokban. A hamis vád bűntett, így az ügyészség hivatalból is eljárást indíthatott volna – emlékeztetett a radikális párt.

A hamis vád gondatlanságból is elkövethető, de a Jobbiknak nincs kétsége, hogy „Efraim Zuroff a holokausztipar fenntartása, saját intézménye szükségességének bizonyítása érdekében kifejezetten koncepciós vádakat fogalmaz meg, ártatlanok meghurcolásától sem visszariadva”.

Efraim Zuroff a Hír24-nek kedden botrányosnak nevezte, hogy őt vádolják Csatáry helyett. A nácivadász szerint az ügyészség a mai napig nem hallgatta ki azt a tanút, túlélőt, akitől ő szerezte az 1941-es deportálásokkal kapcsolatos információit. A Simon Wiesenthal Központ vezetője nem számít arra, hogy hamis tanúzás vádjával elítélhetnék.

Csatáryt július 18-án a nyomozó ügyészek háborús bűntettel gyanúsították  meg, és őrizetbe vették. Néhány órával később a Budai Központi  Kerületi Bíróság házi őrizetbe helyezéséről döntött. A kassai gyűjtőtábor egykori parancsnoka tagadja bűnösségét.

A Csatáry-ügy részleteiről itt olvashat, ha az érdekli, miért nem adható ki Magyarországnak a szintén háborús bűncselekménnyel gyanúsított Charles Zentai (Zentai Károly), akkor kattintson ide.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik