Belföld

Izzasztó pihenés járt a Mágnás Miska sztárjainak

A Szegedi Szabadtéri Játékok idei utolsó előadásának, a Mágnás Miskának a sztárjai a szegedi Napfényfürdő Aquapolisban pihentek.

Strandnadrágban és fürdőruhában pihentek a Mágnás Miska színészei, Náray Erika és Szatory Dávid a szegedi Napfényfürdő Aquapolis jóvoltából. „Kaptunk egy felajánlást a fürdőtől, hogy szívesen látják a Szabadtéri fellépőit intézményükben. Úgy gondoltuk, hogy ez egy remek pihenési lehetőség lenne a nagy premier előtt” – nyilatkozott a Szeged24-nek Fábián Barbara, a Szegedi Szabadtéri Játékok sajtóreferense.

Szatory Dávid már nem először jár Szegeden, egyetemi évei alatt vizsgafilmjét is Szegeden készítette el. „Nagyon tetszik a város, szeretek itt lenni, már a Szegedi Ifjúsági Napokra is kilátogattam” – nyilatkozta a Szeged24-nek. A színész elmondása szerint a Mágnás Miska szerepére nem volt nehéz felkészülnie, csupán csak az ostorral kellett megtanulnia bánni. „A darab legelején ostort kell csattogtatnom a levegőben, ami azért problémás, mert az ostor vége mindig beleakad a díszlet egyik fazekába” – mondta nevetve a színész, ugyanis nem a Hortobágyon tanulta ki az ostorcsattogtatás mesterségét.

„Én mindig azt hiszem, hogy vakációzni jövök Szegedre, holott a Szabadtéri egy kellemesen megerőltető munka” – mesélte el Szegedhez fűződő érzéseit Náray Erika. A színésznő elmondása szerint nagyon szeret Alföldi Róberttel együtt dolgozni, ugyanis mindketten Szentesre jártak gimnáziumba, így többéves ismeretségük révén könnyebben folyik a közös munka.

A színészek a szegedi Napfényfürdő Aquapolisban kipróbálhatták az egész élményfürdőt, széles mosollyal csúszdáztak, a szaunában izzadták ki a próbák fáradalmait, amit egy jó masszázzsal koronáztak meg.

A Mágnás Miska 17-én, pénteken este 9 órakor debütál a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán.

Zsingor Tünde

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik