A második napra beindult a fesztivál. Volt, aki késett és volt, aki éveket késett. A Szigeten enni drága és megerőltető, de legalább biztos lehet benne az ember, hogy a legtávolabbi ország nemzeti ételeit is magyaros stichhel kínálják. A legjobb debrecenit a Nagyszínpadon fogyasztottuk. Sziget, 2. nap.
A csalamádé a Sziget kaviárja
Van az úgy, hogy amire igazán siet az ember, arra nem érdemes. A csütörtöki Roots-koncertről már korábban megírtuk, hogy a többszörös Grammy-díjas philadelphiai rapzenekar nem illik a koradélutáni időpontba. Imáink meghallgattattak, a Roots nagyjából másfél órát késett (a dobos még az Osztyapenkónál lőtt képet tette fel a Twitterre 45 perccel a kezdés előtt). Ettől azonban nem jobb lett a helyzet, inkább sokat romlott. A későket ugyanis kipaterolták a Nagyszínpadról és az A38 sátorba tették át, melynek akusztikájáról már korábban értekeztünk.
Szerencsére a tubással, dobossal, gitárokkal felszerelkezett hiphopbrigád nem igazán zavartatta magát a megváltozott körülmények miatt, inkább előszedegették rapslágereiket és az 50-es, 60-as évek legjellegzetesebb fekete zenei hagyományait, soult, r&b-t, funkot, végül ezeket tökéletesen összekutyulva mosták ki a közönség hallójáratait. A Roots nem egy egyszerű rapzenekar, nincs dobgépre gajdolás, van viszont dob, tuba, gitárok, sampler, meg persze az „utcai bölcsesség”, amit a lazán folyó ütemekre ültetnek fel. A sátor hangjából is sikerült kivételesen kihozni a legjobbat, nem volt olyan elképesztő recsegés, mint előző nap. Persze sokkal hangulatosabb lett volna a jól belátható szabadtéren követni a koncertet, mint egy tömött sátorban, de hát tetszettek volna odalépni neki az autópályán.
Enni még mindig nem könnyű a Szigeten. Az viszont biztos, hogy szó szerint bármit lehet már kapni a fesztivál területén működő shopokban a cigirágótól kezdve a Costes überexkluzív kínálatáig. Hosszú évek után sikerült szembeszállni azzal a reflexszel, hogy ami jól néz ki és drága, az finomabb, mint a legegyszerűbb gyros vagy bucihambi (ami szintén drága). Utóbbiakat egyébként a legszebb balatoni hagyományokat ápolva tömik tele csalamádéval (miért??). A minifánk sajnos a veszélyeztetett ételfajok közül átkerült a kihaltak közé (bár valaki állítólag látott egy hasonló példányt a Civilfalu közelében). Az indiai kaja (ami tényleg jól néz ki) eszméletlen drága, a pizza olcsó, a lángost pedig az utolsó napok érzékeny gyomorműködésére tartogatom.
A felfelé köpés Maradonája
Az aligcsirkés, sokcsalamádés gyros leküzdése után jöhet egy kis debreceni. Zsír nélkül, Lukács Lacival. A Tankcsapdáról lehet rosszat mondani, csak nem érdemes. A Csapda taraj nélkül is punk, de nehéz is, mint egy VI-os Panzer. A szövegek pedig a hihetetlenül sivár, ötlettelen és bárgyú hazai szövegírói világból magasan kiemelkednek. Lukácsék csütörtöki koncertje is a kezdeti punk korszak zenéiből állt elsősorban. Az új felállás láthatóan kifejezetten jót tett a bandának, Sidlovics Gábor új gitáros láthatóan gyorsan rákapott a tankságra. Bár a basszgitárt is jól tépkedi, de a frontember Lukács legnagyobb produkciója mégis az, hogy úgy tud hátrafelé felköpni, hogy utána fénysebességgel kapja vissza a fejét, elkerülve ezzel a nyálcsomó és a hosszú lobonc találkozását. Nem tudom, hogyan fejlesztette ki, de komolyan megirigyeltem érte. Aki kíváncsi rá és az egész koncertre az meg is tekintheti.
A csütörtöki nagyágyúnak számító kaliforniai Korn tagjai, a deszkás metál és a szuicid önmarcangolás tökélyre fejlesztői egyszer már jártak nálunk a Szigeten 2005-ben. Akkor csúnyán lebőgtek, volt minden a backstage-ben veszekedéstől a félórás csendkirálykodásig. Pedig az első három albumuk tisztességgel kitárgyalta Jonathan Davis sanyarú gyermekkorát és az időt a gyermeke molesztálásával elütő apjával ápolt keserű viszonyáról. A belső tépelődés és az öngyilkossággal való kacérkodás egy idő után azonban kifárad, ahogyan az a zenekarral is történt nagyjából 10-12 éve. A Korn mindenesetre bemutatta, hogy a metál és a dubstep keresztezését hogyan is kéne elképzelnünk. Nincs kétség a lázadó kamaszkorhoz egész hatásos aláfestő zene. Régi zenék alig voltak, de ezúttal legalább profin játszottak balhék nélkül (bár a frontember energiaital-márkát népszerűsítő csuklóvédője azért a vérciki kategória).
Tankcsapda és Korn a Sziget második napján, kattintson! – Fotó: Neményi Márton
Egyébként bejött a szerdai jóslat, csütörtökre tényleg felébredtek az álomkórból a szigetelők és sokkal több rohangáló furcsaruhás/majdnem meztelen embert lehetett végre látni, de a tánctereken is nagyobb volt a lambadázás. Sőt, maguk a táncterek is egészen spontán módra alakultak ki, hol egy kajás pult előtt, ahol számítógépről szólt a zene, hol pedig egyszerűen a semmi közepén, távolról hallatszó zenefoszlányokra. A köztes napokon ezek a szórakoztató momentumok, de a legszebb fetrengős szituációkat úgyis a fesztivál utolsó reggelén lehet majd rögzíteni. Igyekszünk.
