Belföld

Hajógyári-sziget: újabb gyilkosság?

rendőrség (rendőr, TNOR)
rendőrség (rendőr, TNOR)

A Blikk szerint újabb gyilkosság gyanúja miatt indult nyomozás. Rajnay Zoltán focista aktáját hat év után porolták le.

Miután V. László birodalma összeomlott, egyre-másra szedik elő a megdöbbentő eltűnések aktáit – emlékeztet a lap. Rajnay Zoltán focista ügyében is hat év után, most indult eljárás emberölés gyanúja miatt – tudta meg a Blikk. Az aktát akkor nyitották ki, mikor kiderült, hogy a szórakozóhelyek tulajdonosa főrendőröknek fizetett, hogy hagyják békén birodalmát.

A rendőrség nem állítja száz százalékig, hogy a fiatalt megölték, de felmerült a gyanú, hogy vele is hasonló történhetett, mint a Dunába dobott Haraszti Gézával. A BRFK bűnügyi helyettese a lapnak azt mondta, tanúkat várnak, akik tudnak valamit a fiatal haláláról, de eddig nem akartak beszélni. Fülöp Valter szerint jelentkezhetnek bátran, semmitől nem kell tartaniuk.

Zoltán bátyja a lapnak azt mondta, bízott abban, hogy az aktát újra előveszik. A család soha nem nyugodott bele abba, hogy testvére véletlenül fulladt a Dunába. Zoltán édesapja korábban is állította, fiát megölték. A rendőrségi határozat szerint a fiú ittasan fulladt a Dunába, ám a boncolási jegyzőkönyv szerint a tüdejében alig volt víz, erőszakra utaló külsérelmi nyomokat találtak testén, amelyekről azonban nem tudták megállapítani, a halál előtt vagy után kerültek a testre.

Mint korábban megírtuk, emberölés gyanújával a minap őrizetbe vették az egyik szórakozóhely biztonsági őreit. A rendőrség szerint ők dobták a Dunába azt a fiút, akit tavaly decemberben találtak meg a Hajógyári-szigetnél. A két férfi tagadta ezt, de a rendőrségnek személyi és tárgyi bizonyítékok is a rendelkezésére állnak. 92 tanút hallgattak ki, kilenc szakértőt vontak be az eljárásba. A rendőrség már akkor jelezte, hogy ezzel az elfogással még csak “az első dominó dőlt el”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik