Az SG.hu internetes újság adott ma hírt arról, hogy „a világ legnagyobb sporteseménye a számítógépes bűnözőknek is lehetőséget teremt a rosszindulatú támadások elkövetésére.”
Nem újdonság, hogy a különleges, nagy tömegeket megmozgató események minden időben alkalmat adtak a bűnözőknek arra, hogy a szokásosnál is élénkebben űzzék „foglalkozásukat”. Így volt ez a középkorban, amikor a nyilvános akasztások idején elszaporodtak a zsebtolvajlások, kihasználva a tömegesen bámészkodó emberek figyelmetlenségét, és így van ez ma, a XXI. században is, bár persze, mind a módszerek mind a bűncselekmények jócskán különböznek az akkoriaktól.
Az olimpia eseményei emberek millióinak figyelmét kötik le, és még az óvatosabbak is könnyebben becsaphatók, mint máskor, kevésbé felajzott hangulatban. Egyszer csak érkezik egy e-mail a számítógépedre és meglepően olcsó áron kínál belépőt egy-egy olimpiai eseményre, vagy akár a záróünnepségre. Gyanútlanul kapva kapsz az alkalmon, rákattintasz a levélben lévő hivatkozásra – és máris a számítógépes bűnözés áldozata lettél.
Gyakran halljuk ezt a kifejezést: „számítógépes bűnözés”, de vajon tudjuk-e pontosan, mit értünk rajta.
A Büntető törvénykönyv (Btk.) igen sok, úgynevezett „elkövetési magatartást” sorol fel, melyek megvalósításával ez a bűncselekmény elkövethető. Ide tartozik egyebek között az, ha valaki a számítógépes rendszer védelmét szolgáló intézkedés megsértésével, vagy kijátszásával jogosulatlanul belép a rendszerbe, vagy van ugyan belépési jogosultsága, de túllépi annak kereteit. Ha semmi mást nem tesz, csupán ennyit, akkor ezt egy évig terjedő szabadságvesztéssel még megúszhatja.
Súlyosabb büntetéssel, két évig terjedő szabadságvesztéssel kell számolnia azonban akkor, ha illetéktelenül hozzányúl a rendszerben tárolt adatokhoz, azokat törli, megváltoztatja, vagy hozzáférhetetlenné teszi, vagy bármilyen egyéb módon a rendszer működését akadályozza.
Még szigorúbb a törvény azokkal szemben, akik ezeket a műveleteket jogtalan anyagi haszonszerzés céljából követik el és ezzel ténylegesen kárt is okoznak. Ez már – az előbb említettekkel szemben – nem csupán vétség, hanem bűntett és három évet is lehet kapni érte. Az okozott kár nagyságával arányosan súlyosbodik tovább a büntetés, különösen jelentős – már 500 millió Ft-ot meghaladó – kár esetén akár öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés is lehet. Ez utóbbi olyan esetben valósulhat meg, ha valaki például egy bank, vagy egy nagyobb cég számítógépes rendszerébe behatolva okoz ekkora kárt.
A hamis olimpiai belépők felkínálásakor persze nem erről a nagyságrendről van szó, de az e-mail küldőjének többnyire nem is csupán az adott összeg megszerzése a célja. Ezek az elkövetők úgynevezett „adathalászok” és csak másodlagos céljuk az, hogy egy hamis belépőért az áldozat kifizessen néhány ezer, vagy tízezer forintot. Az igazi cél a bankszámla, illetve a bankkártya adatainak megszerzése. Ettől kezdve a határ a csillagos ég, pontosabban a számlánkon, kártyánkon lévő összeg, vagy az ahhoz tartozó hitelkeret. Az adathalászok nem csak maileket küldenek, hanem a közösségi oldalakon is feltűnnek. Ott is elég egy gyanútlan klikkelés egy csábító eseményt kínáló oldalra ahhoz, hogy kifosszanak bennünket.
Az olimpia persze más bűncselekmények elkövetésére is „kiváló” alkalom. Ellophatják a laptopunkat, a tabletünket, okostelefonunkat. Ez eddig nem is különbözik a középkori tolvajlásoktól. A lényeges különbség abban rejlik, amit a technikai fejlődés áldásai – ez esetben átkai – hoztak ránk. Amikor a zsebtolvaj a középkorban lopott, annál nagyobb kárt nem tudott okozni, minthogy megszerezte áldozatának pénzét. Ma viszont az ellopott számítástechnikai eszközeinkkel együtt az adatainkat is megszerzik. Kifürkészhetik magántitkainkat, rengeteg információt szerezhetnek meg rólunk. És amikor ez történik, akkor a Btk.-tól sem kapunk teljes körű védelmet. Természetesen a tettes felel a lopásért, de a magántitkunk megsértéséért csak akkor jár öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a tolvaj az így kifürkészett adatot technikai eszközzel rögzíti, továbbítja, vagy felhasználja. Vagyis a törvény szerint az adatainkban kutakodni szabad, de az így szerzett információt „elpletykálni” tilos!
