Belföld

Csakazértis lesz útdíj Ágfalván, csak más lesz a neve

országút (út)
országút (út)

Az eredeti elképzelés szerint nem lehet kivetni használati díjat Ágfalva és a határ közti úton. Az önkormányzatnak viszont szüksége van a pénzre.

 

Azért nem lehet bevezetni az eredeti formájában az úthasználati díjat, mert azt a hazai és az uniós jogszabályok tiltják”, közölte Gaál István polgármester. Az eredeti tervek szerint ezen a héten szavazott volna az ágfalvai képviselő-testület a település és a határ közti, mintegy 1,8 kilométeres útra bevezetendő használati díjról.

Gaál István, a település polgármestere kedden egyeztetett a projekt gazdájával, a VÁTI illetékesével. A hónap végén pedig az öt település – Ágfalva, Somfalva/Schattendorf, Lépesfalva/Loipersbach, Sopronkertes/Baumgarten, valamint Darufalva/Drassburg – vezetői tanácskoznak a hogyan továbbról. “A testületünk azonban elszánt, és mindent megteszünk azért, hogy törvényes megoldást találjunk. Nem vennénk a lelkünkre, ha amiatt lesz baleset, hogy feladtuk, és nem tudtuk megjavítani az utat. A hárommillió forintos összegre szükségünk van, de ezt a falu saját erőből nem tudja fedezni, miközben vállaltuk, hogy öt éven át az eredeti minőségben üzemeltetjük az önkormányzat tulajdonában lévő, és helyrajzi számmal rendelkező utat” – így Gaál.

A használati díjat, amely elnevezése biztosan más lesz, addig szedik majd, amíg össze nem jön a felújításhoz szükséges összeg. A befolyó pénzt csak az útra lehet fordítani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik