Belföld

Minden szakon hirdet pótfelvételit az SZTE

szte (szegedi tudományegyetem, )
szte (szegedi tudományegyetem, )

Mintegy 6200 egyetemista kezdheti meg tanulmányait szeptemberben Szegeden; ez csaknem 13 százalékkal kevesebb, mint tavaly.

Szabó Gábor a Szegedi Tudományegyetem rektora szerda reggeli sajtótájékoztatóján kijelentette: átlagosan a diákok 80 százaléka államilag támogatott, 20 százaléka költségtérítéses szakokra nyert felvételt. Az idén, most először az SZTE minden szakán hirdetnek pótfelvételit, így a költségtérítéses hallgatók száma várhatóan tovább nő.

A rektor utalt arra, korábban szárnyra kaptak olyan információk, hogy megszűnik az osztatlan jogász- és a gazdaságtudományi képzés Szegeden. Közölte, ezzel ellentétben az elsődleges információk szerint utóbbin alig 10 százalék a csökkenés, a joginál mintegy 30 százalék. Úgy tűnik, hogy az elvesztett, államilag finanszírozott helyeket a költségtérítéses képzés iránti, megnövekedett érdeklődés pótolta – tette hozzá.

Tájékoztatása szerint jelentősen nőtt az érdeklődés a műszaki terület iránt, ahol 20 százalékos a növekedés. A korábbiakhoz hasonlóan az idén is népszerű volt az informatika, e területen 30 százalékkal magasabb a felvettek száma a tavalyinál.

“Az látszik, hogy a központi oktatáspolitika által támogatott szakoknál valóban van hallgatói reakció is”– mondta Szabó Gábor. Kitért arra, emellett mintegy 10 százalékkal csökkent a természettudományi képzésekre jelentkezők száma és “rossz hír“, hogy a tanárképzés esetében a korábbi évekhez képest is további 20 százalékos érdeklődéscsökkenést tapasztaltak. Más területeken a számok alig változtak.

Az évek óta slágerszaknak számító képzési területek állnak az élen az idén is: a pszichológia, a fogorvos- és az orvosképzés, majd néhány kuriózumnak számító szak következik.

Varga Zsuzsanna oktatási igazgató elmondta: a korábbi évekkel ellentétben az idén minden kar hirdet pótfelvételit a költségtérítéses szakokra. Ennek lehetőségeivel napokon belül megismerkedhetnek a leendő hallgatók. Később a legjobbaknak lehetőségük lesz az átsorolásra, azaz arra, hogy államilag finanszírozott képzésbe kerüljenek, hiszen a rosszul teljesítők helyére bekerülhetnek jól teljesítő, költségtérítéses hallgatók – tette hozzá.

Emellett az egyetem a fizetős hallgatók terhének megkönnyítésére részletfizetési lehetőséget is biztosít, módot ad arra, hogy a féléves tandíjat 50-25-25 százalékban, három részletben egyenlítsék ki – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik