Belföld

Mi a jó a rituálpedagógiában?

Mi az a rituálpedagógia? -ezt tudhatják meg ma az érdeklődők az idei THEALTER FESZT felvezető programján.

Ahogy arról korábban beszámoltunk: hétfőn kezdődik az idei egyhetes nemzetközi színházi találkozó, a THEALTER FESZT. A fesztiválhoz most felvezető is tartozik: Punk Máriát és Rituális technikák a színházpedagógiában – Bevezetés a rituálpedagógiába című könyvét ismerheti meg a közönség egy bemutatóval egybekötött beszélgetésen Schilling Árpád rendező, a kötet előszavának szerzője, Benkő Imola Orsolya, a Szegedi Focus Műhely tagja és a moderátor Liszkai Tamás segítségével. A helyszín a Milleniumi Kávéház, az esemény négy órakor kezdődik.

Punk Mária költő és drámapedagógus már tíz éve foglalkozik amatőr színjátszással. 2004-ben Liszkai Tamással megalapította Szegeden a Paraliturgikus Kutatások Műhelyét (Παραstudio). Ezen belül szervez tréningeket és nyitott workshopokat, illetve liturgikus drámákat visz színre Szegeden és az ország számos pontján.

Punk Mária nevéhez fűződik a rituálpedagógia elméleti és gyakorlati módszerének kidolgozása, amely egy új, alternatív színházművészeti nevelésmódszertan, amely a rítusok szimbólumvilágát, többek közt az ősi mítoszok, vallási szertartások cselekvéseit használja fel az ember fejlesztésében. Céljában hasonló a drámapedagógiához, de eszköztára más: ugyanis ősi motívumokkal dolgozik.

Ahogy Schilling Árpád a kötet előszavában fogalmaz: a rituálpedagógia legfontosabb céljai „a test és a lélek harmóniájának megtapasztalása, az ember társadalmi szerepének gyakorlása, a közösségiség elmélyült tanulmányozása, a szeretet fogalmának gyakorlati értelmezése. (…)A rituálpedagógiában az a jó, hogy nem vallási alapvetésekben gondolkodik, mégis teljes egészét átitatja a lelkiség. Istenről beszél, de nem prédikál, alázatosságra nevel, de nem aláz meg, transzcendens tartalmakat kutat, de az egyénre bízza, hogyan írja le magának az ember felettit.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik