Ruggero Leoncavallo a Pagliaccit (Bajazzók) és Pietro Mascagni a Parasztbecsületet egyidőben komponálta a Sonzogno cég pályázatára. A kiírásra hetven mű érkezett, mivel azonban az kifejezetten egyfelvonásos operára vonatkozott, a zsűri nem értékelte a Pagliaccit, amely eredetileg két felvonásos volt. Mascagni azonban a pályázat kedvéért átalakította művét, így elvitte a díjat Leoncavallo orra elől.
A Parasztbecsület ősbemutatója 1890. május 17-én a római Teatro Costanziban volt óriási sikerrel, a szerzőt több mint negyvenszer hívta ki a tapsoló közönség. Az operát még ebben az évben karácsonykor Magyarországon is bemutatták a Magyar Királyi Operaházban, a már akkor világhírű zeneszerző-karmester, Gustav Mahler vezényletével.
A Songzo cég azonban felfigyelt Leoncavallo operájára is, és a pályázat után két évvel, 1892-ben be is mutatta a szintén világhírű Arturo Toscanini vezényletével a milánói Teatro Dal Verme színpadán, ahol Leoncavallo műve is zajos sikert aratott. Magyarországra egy évvel később került a Pagliacci, szintén a Magyar Királyi Operaházba. A szövegkönyv ma is használt fordítását Pless Károly készítette.
Miután azonban Mascagni rövidebbre szabott operája nem töltötte ki az egész estét játékidőt a New York-i Metropolitanben 1983 decemberében úgy döntöttek: együtt adják elő a Parasztbecsületet és a Bajazzókat. Innentől vált szokássá, hogy a két operát egyszerre játszák, és az operarajongók körében is ekkor terjedt el, hogy együtt emlegetik a két művet, melyeket röviden csak “Cav/Peg”-nek (a Cavalleria rusticana I Pagliacci elnevezés nyomán) becéznek.
További érdekesség, hogy a Bajazzók valóban megtörtént eseten alapszik, állítólag Leoncavallo maga is jelen volt azon calabriai az előadáson, amelyen később az operájában is megjelenő véres jelenet lejátszódott: azaz egy színész féltékenységi rohamában megölte a színpadon feleségét. Az azonban biztos, hogy a megtörtént bűnügyben Leoncavalló rendőrprefektus apja ítélkezett, és az eset annyira megérintette az akkor még gyermek szerzőt, hogy ezt választotta a Bajazzók alapjának.
A két operát nem csupán az idő miatt, történetük, szellemük hasonlósága okán is együtt játszák világszerte. Mindkét opera szellemisége a verizmus elnevezésű – az olasz vero, azaz igazság szóból ered – művészeti irányzatban fogant.
A verizmus a naturalizmusra, a valószerűségre helyezte a hangsúlyt. A verista alkotások általában a szegény olasz parasztok hétköznapjait mutatták be, pőre valóságukban. Mindkét opera története valóban hétköznapi és ugyanarra fókuszál. Az emberi érzelmekre: a vágyra, a szerelemre, a féltékenységre, a megcsalatás érzésére. A verizmus szemlélete szerint azonban az utóbbinak véresen van vége. És ezzel ahogy a Bajazzók végén a feleségét és annak szeretőjét is leszúró Canio mondja: „La commedia è finita!”, a komédiának vége.
