A Pesti Központi Kerületi Bíróság dr. Bardócz Krisztina vezette tanácsa hozott ítéletet a West Balkán szórakozóhelyen 2011. január 15-én történt tragédia ügyében.
Emlékeztetőül csak röviden a történtekről: tavaly januárban többezres, fiatalokból álló tömeg érkezett a Noise Night Life által szervezett elektronikus zenei bulira a West Balkánba. A tömegben este 11 óra után pánik tört ki, és a buliról kitóduló fiatalok közül három lány meghalt és 14 fiatal megsérült.
Az elsőfokú, nem jogerős ítélet a bíróság előtt álló négy vádlottat bűnösnek mondta ki halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében. Ezért mind a négy vádlottat 2 év 8 hónapi fogházbüntetésre és 2 évi foglalkozástól eltiltásra ítélte. Az ügyész súlyosításért, a védők felmentésért fellebbeztek.
Miért tartom furcsának ezt az ítéletet? Mindenekelőtt azért, mert a bírói gyakorlatban meglehetősen szokatlan, hogy mind a négy vádlott felelőssége, gondatlanságának mértéke olyannyira azonos legyen, hogy azért napra pontosan azonos büntetést kapjanak.
Vizsgáljuk meg e négy vádlottnak az ügyben játszott szerepét. Az I. r. vádlott, Szalontay Győző, a West Balkán egyik tulajdonosa, a cég ügyvezetője. Ő volt az, aki bérbe adta a helyiséget Csanádi Józsefnek, aki azután háttéregyezséget kötött a Noise Night Life bulit rendező Kecskés Tamással. Hranek István IV. r. vádlott pedig a biztonsági őrök vezetője volt.
A tárgyalás ideje alatt nagyon sokféle hír jelent meg a sajtóban, többek között arról, hogy a hatóságok szerint mindössze 356 ember szórakozhatott volna biztonságosan a West Balkánban, de a szervezők 1500-1800 lehetséges vendégről egyeztettek.
Időközben felkerült az internetre számos, az ügy megítélése szempontjából igen fontos dokumentum. Egyebek között a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság végzése, amelyben ugyan szerepel ez a bizonyos 307 (és nem 356) fő, a gond csak az, hogy ez a megállapítás nem az épület befogadóképességére, hanem kizárólag a harmadik emeleti nagyteremre vonatkozik, ráadásul a szakvélemény egy jövőbeni építési engedélyeztetési eljárás kapcsán készült.
A sajtóban idézett bírósági ítélet szerint a vádlottak nem gondoskodtak menekülő útvonalakról és mindössze tíz biztonsági őr volt, holott egy szakértő úgy nyilatkozott, hogy ilyen mennyiségű emberhez legalább negyvenre lett volna szükség.
A helyiség alaprajzáról és a menekülési útvonalak felsorolásáról szóló nyilvánosságra hozott okiratok viszont arról tanúskodnak, hogy megfelelő számú menekülési útvonal állt rendelkezésre.
A bíróság ítéletének szóbeli indokolásakor arra utalt, hogy a vádlottakat közös, más szóval együttes mulasztás terheli, valamennyien megszegték foglalkozásuk írott és íratlan szabályait, és e közös mulasztás vezetett a tragédia bekövetkeztéhez.
A baj csak az, hogy az a bűncselekmény, amelyben a bíróság a vádlottak bűnösségét megállapította, egy gondatlan vétség. „Közös”, vagy „együttes” gondatlanság pedig ebben az esetben fogalmilag kizárt. Minden vádlott csak külön–külön lehet gondatlan, csak külön-külön szegheti meg a saját foglalkozásának szabályait, és mindegyiküknél külön-külön kell vizsgálni, hogy az ő foglalkozási szabályszegése valóban okozati kapcsolatban volt-e a bekövetkezett eredménnyel.
Tudom, hogy most nagyon „jogászul” fogalmaztam, megpróbálom tehát egy példával illusztrálni, hogy mindez mit jelent. Legyen az az egyszerű példa, hogy a papa és a mama úgy játszik a kisgyerekével, hogy a kacagó kisbabát egymásnak dobálják a levegőben. Ám egyszer csak a baba leesik a földre és – hogy ne legyen olyan tragikus a végkifejlet – eltörik a lába. „Jogászul” tehát mindkét szülő bűnös gondatlan súlyos testi sértésben. De csak külön-külön. Hiszen ha együtt gondolnák és tennék ugyanazt, akkor az már szándékos cselekedet lenne.
A törvény félreérthetetlenül úgy fogalmaz, hogy „társtettesek azok, akik a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását egymás tevékenységéről tudva, közösen valósítják meg.”
Joggal merül fel tehát a kérdés, hogyan lehet ugyanúgy felelős a bekövetkezett tragédiáért az, aki bérbe adta a szórakozóhelyet, mint az, aki a rendezvényt ténylegesen szervezte, illetve az, aki a biztonsági szolgálatot vezette. Tisztázta-e vajon a bíróság, hogy melyikükre milyen foglalkozási szabály volt irányadó, hogy melyikük hogyan és milyen módon szegte meg a reá vonatkozó foglalkozási szabályokat és melyikük – esetleges – szabályszegése áll tényleges okozati kapcsolatban a bekövetkezett szerencsétlenséggel.
A West Balkán ügyben azonban vannak további furcsaságok is. A bérleti szerződést ugyanis a West Balkán Kft. a Diesel Music 2010 Kft.-vel kötötte meg.
A tragédiával végződő rendezvényt viszont a Diesel Music 2010 Kft. – egy további szerződés révén – közösen szervezte a Noise Night Life Kft.-vel. Vajon mi bizonyította az eljárás során, hogy a West Balkán Kft. ügyvezetője tisztában volt-e a két másik cég között létrejött megállapodással, hogy vajon tudta-e, és ha igen, honnan, hogy Csanádi József nem annak a cégnek a képviseletében jár el, amellyel ő a szerződést megkötötte, továbbá tudott-e, tudhatott-e, kellett-e tudnia arról, hogy Kecskés Tamás 4200 beléptető karszalagot rendelt a rendezvényhez. Egyébként pedig Kecskés Tamás szedte be a rendezvény bevételeit is. Félreértés ne essék, én nem vagyok Kecskés Tamás ellensége, nem célom az ő helyzetét akár csak távolról is nehezíteni vagy egyáltalán megítélni. Mindezt csak azért jeleztem, mert változatlanul rejtély számomra a négy vádlott „közös”, és nem utolsósorban egyforma súlyú felelőssége.
További kérdésként kell azt is megvizsgálni, hogy vajon rendezvényszervezőnek kell-e tekinteni azt a vádlottat, aki – egy állandó megbízás alapján vele szerződésben lévő – biztonsági szervezetet biztosít a rendezvényhez. Ez az állandó megbízási szerződés az I. és a IV. r. vádlott között állt fenn, és természetesen a IV. r. vádlott volt az, aki, mint a biztonsági szolgálat vezetője, meghatározta a saját szaktudása alapján, hogy hány biztonsági őr szükséges a január 15-ei rendezvényhez. Tévedett Hranek István IV. r. vádlott a létszám meghatározásakor? Lehetséges. Tény azonban, hogy Hranek István és Kecskés Tamás közvetlen kapcsolatban álltak egymással, a jegyszedők pedig Kecskés Tamás emberei voltak. Tudta-e, tudhatta-e, kellett-e erről tudnia vajon az I. r. vádlottnak, a helyiség bérbeadójának? Van-e ebben neki személy szerint felelőssége, milyen foglalkozási szabályt sértett meg akkor, amikor tudomásul vette a biztonsághoz hivatalból értő szakember által megjelölt létszámot?
További furcsaságok további kérdéseket vetnek fel. Azokkal folytatjuk…..
