Belföld

Hasítja a vizet Simicska cége

motorcsónak (motorcsónak, )
motorcsónak (motorcsónak, )

Konzorciumban nyerte meg a Mahir az Országos Vízügyi Főigazgatóság egyik pályázatát. Egy hónapon belül ez a cég második vizes beruházása – írja a kreativ.hu

A Mahir-Monday konzorcium nyerte azt a tendert, amelyet az Országos Vízügyi Főigazgatóság a „ráckevei (soroksári) Duna-ág és mellékágai kotrása, műtárgyépítés és -rekonstrukció” projekttel kapcsolatos pr- és tájékoztatási feladatokra írt ki. A megbízás értéke áfa nélkül 37 millió forint.

A győztes előtt bokros teendők állnak: készítenie kell egy válságkommunikációs tervet, honlapot, hirdetőtáblákat, melyek elhelyezéséről is gondoskodnia kell, sajtóeseményeket és lakossági fórumot kell szerveznie, gondoskodnia kell 25 ezer reklámtárgy és 120 ezer szórólap elkészítéséről, valamint le kell bonyolítania egy direktmarketing-kampányt, legalább 20 ezer levéllel.

A pályázatra összesen két ajánlat érkezett. Az értékelésben 50-50 százalék volt az ajánlati ár és a szakmai szempontok súlya. A Mahir-Monday konzorciumnak nem ez az első vizes megbízása, egy hónappal ezelőtt a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer II. ütem megvalósítása projekttel kapcsolatos pr- és tájékoztatási tevékenységre kiírt közbeszerzést nyerték meg – írja a Kreatív.

A Mahir cégbirodalom Simicska Lajos Fidesz-közeli vállalkozó nevéhez köthető, akárcsak a Közgép Zrt. Utóbbi a Népszava múlt heti összeállítása szerint 288 milliárd forint értékben nyert el állami megrendeléseket az elmúlt két és fél évben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik