Belföld

Cserhalmi: Matolcsyé a 78. magyar népmese

cserhalmi györgy (cserhalmi györgy)
cserhalmi györgy (cserhalmi györgy)

A Kossuth-díjas művész a szakma és az ország vergődéséről mesélt a Magyar Hírlapnak.

A Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) díszvendége az újságnak azt mondta: nem osztja Matolcsy György véleményét, hogy egy tündérmese részesei lennénk. Ha már mese, ő úgy látja, „ha eddig volt hetvenhét magyar népmese, amit most megélünk, az a hetvennyolcadik”.

Cserhalmi György általánosságban javasolja a vidéki vonatozós utat. Szerinte nem Audival, hanem vasúttal kell menni, sokat lehet tanulni. 2012-ben a Déli pályaudvarról Kékkútig 106 kilométert három óra ötvenegy perc alatt lehet megtenni.

A vonatablakból kitekintve szeméthalmok. „Ahol nem becsülik meg az állampolgárt, ott az állampolgár sem értékeli a hazáját. Vidéken még szembetűnőbb a munkanélküliség és a kiszolgáltatottság. Létezik egy közhely, amely szerint az emberek nem szeretnek dolgozni”. Mint mondja: ő sem dolgozna szívesen harmadszor, ha kétszer nem fizették ki a munkáját.

A vasút „az alvállalkozónak kiadja a feladatot, jóravaló emberek elvégzik, s elfelejtik őket kifizetni. Ki vonja felelősségre azokat, akik a dolgozó kisembert fizetés nélkül hagyják? Itt kellene kezdeni a számonkérést, nem a látványos, nagy projektek kijátszóinál – mondja az interjúban a Kossuth-díjas színész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik