Belföld

Szokjunk hozzá: jönnek a sárga-fekete taxik Budapesten

taxi (taxi, )
taxi (taxi, )

A minimális ár kapcsán még tart a kötélhúzás, egyelőre az is kérdéses, mikor lesz a start, a jövő héten azonban minden eldőlhet.

Megkezdődött a fővárosi taxirendelet-tervezet végső egyeztetése, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Fővárosi Közgyűlés június 20-i ülésén fogadtatná el az új szabályozást.

A központ honlapján közölte: céljuk, hogy szabályozzák a taxik számát, kötelezővé tegyék a bankkártya elfogadását, a légkondicionálót, továbbá döntenek az egységes arculat, az egységes nappali és éjszakai maximált ár vagy egységes hatósági ár bevezetéséről. Ez utóbbi kérdésben még egyeztetnek.

Az egységes külcsínnel kapcsolatban megjegyezték: nemcsak esztétikai, hanem színvonalbeli céljaik is vannak azzal, hogy javaslatuk szerint a taxik fekete-sárga színűek legyenek. Az autók ajtaja és teteje lenne sárga, az ajtókon kapna helyet a társaság neve, a taxi száma, illetve fekete-sárga kockákból álló sáv. Egységes lenne a szabadjelző is, amelyre a BKK logójának mintájára fehér alapon lila betűkkel írnák ki a TAXI feliratot.

A koncepcióban javasolják, hogy a fuvarszervező cégek adjanak pénzügyi biztosítékot, ennek összege társaságonként minimum 50 millió forint lenne. Elvárás lesz ezen felül a köztartozás-mentesség. A legvitatottabb kérdés a rendelet hatályba léptetésének időpontja, illetve a fix tarifa mértéke volt.

Az érdekképviseletek a jelenlegi nappali tarifát rögzítették volna, a BKK viszont magasabb alapdíjat és 270 forintos maximum kilométerdíjat szabott volna meg, 60 forintos percdíjjal kombinálva. A központ ütemezetten 2013-ban tervezi bevezetni a teljes szabályozási rendszert.

De mit akarnak a taxisok? Nézze meg, hogyan tüntettek a múlt héten a fővárosban! Kattintson a videóhoz!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik