Belföld

Elhalasztják a jegybanktörvény megszavazását?

Varga Mihály, az IMF/EU-tárgyalásokat felügyelő tárca nélküli miniszter azt kéri Rogán Antal Fidesz-frakcióvezetőtől, hogy a képviselőcsoport fontolja meg a jegybanktörvény hétfői végszavazásának elhalasztását.

Varga Mihály szombaton az MTI-nek azt mondta: az elmúlt napok jegybanktörvényt érintő felvetései, valamint a IMF/EU-tárgyalások előkészítése miatt fordult ezzel a kéréssel Rogán Antalhoz.

Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön kiadott véleményében azt írta, hogy a Magyar Nemzeti Bankról szóló módosított törvényjavaslat továbbra sem oldja meg az MNB függetlenségével kapcsolatos aggályokat. A szervezet aggályosnak tartja, hogy a monetáris tanács tagjainak száma változtatható, és kinevezhető egy harmadik alelnök.

A Nemzetgazdasági Minisztérium az EKB-vélemény megjelenése után azt közölte, hogy a jegybanktörvényben igényelt további finomításokról egyeztetések folynak. A cél az, hogy a törvény hosszú távra megalapozza egy széles hatáskörrel rendelkező, független jegybank működését. Hozzátették: a kötelezettségszegési eljárásban az Európai Bizottság által felvetett kérdéseket a benyújtott jegybanktörvény módosítása megnyugtató módon rendezi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik