Belföld

Finomítottak Matolcsyék a jegybanktörvényen

Benyújtotta az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítását a kormány nevében Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

A parlament honlapján olvasható javaslat szerint kikerül a törvényből az a paragrafus, hogy a Magyar Nemzeti Bank megküldi a monetáris tanács napirendjét a kormánynak, és a kormány képviselője szavazati jog nélkül részt vesz a monetáris tanács ülésein.

Kikerülhet az a passzus is, amely a monetáris tanács tagjainak súlyos kötelezettségszegés esetén történő felmentését szabályozza, valamint az, amely a tanács megszűnéséről rendelkezik az euró magyarországi bevezetése esetén.

Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön kiadott véleményében azt írta, hogy a Magyar Nemzeti Bankról szóló módosított törvényjavaslat továbbra sem oldja meg az MNB függetlenségével kapcsolatos aggályokat. A szervezet aggályosnak tartja, hogy a monetáris tanács tagjainak száma változtatható, és kinevezhető egy harmadik alelnök.

A Nemzetgazdasági Minisztérium az EKB-vélemény megjelenése után azt közölte, hogy a jegybanktörvényben igényelt további finomításokról ötoldalú egyeztetések folynak. A cél az, hogy a törvény hosszú távra megalapozza egy széles hatáskörrel rendelkező, független jegybank működését. Hozzátették: a kötelezettségszegési eljárásban az Európai Bizottság által felvetett kérdéseket a benyújtott jegybanktörvény módosítása megnyugtató módon rendezi.

A jegybanktörvény végszavazására várhatóan hétfőn kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik