A Pécsi Tudományegyetem szenátusa döntött erről a Gyurcsány-ügy kipattanása után létrehozott vizsgálóbizottság javaslatára. A testület ugyanis megállapította, hogy az intézménynek nincs egységes szabályozása a szakdolgozatok kezelésére – adta hírül a pécsistop.hu. portál.
A diplomamunkák elektronikus változatát egy központi tartalomkezelő rendszerben őrzik, és külön vizsgálják majd azt is, hogy a végzős egyetemista plagizált-e a munkájában vagy sem. A Gyurcsány-féle plágiumgyanú kapcsán nincs új fejlemény: amíg nem kerül elő a Demokratikus Koalíció elnökének diplomamunkája, addig sem megerősíteni, sem cáfolni nem lehet a szakdolgozattal kapcsolatban megfogalmazott feltételezéseket.
A Hír Tv Célpont című műsorában korábban elhangzott, hogy négy évvel Gyurcsány Ferenc előtt majdani sógora, Rozs Szabolcs a volt miniszterelnökével megegyező címen adott le szakdolgozatot, és feltűnő egyezések mutatkoznak a két munkáról külön-külön készült bírálatban.
A volt miniszterelnök kijelentette: tiszta a lelkiismerete, és mindenkit beperel, aki azt állítja, hogy csalt. Időközben pártja jelezte: újabb feljelentéseket tesznek az eltűnt szakdolgozat ügyében, miután a rendőrség elutasította a nyomozás elrendelését.