Belföld

Fegyelmi vizsgálat indul Dániel Péter ellen

Fegyelmi eljárást rendelt el a Budapesti Ügyvédi Kamara Dániel Péter ügyvéd ellen a Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselőre tett sértő kijelentései miatt - mondta a Magyar Nemzetnek a politikus jogi képviselője.

Dániel tavaly októberben egy internetes bejegyzésében illette sértő kifejezésekkel a képviselőt. Az egyik közösségi portálon azt írta, hogy Wittner Mária után az ’56-os halálraítélt „egy primitív, köztörvényes, randalírozó és lincselő prosti megérdemelt jelzője. Nem több, és nem is kevesebb.” Szavait pedig olyan fotóval próbálta alátámasztani, amelyen nem is Wittner Mária szerepelt.

Az ügyvéd később elnézést kért, de a politikus rágalmazási pert indított ellene. A büntetőeljárás tart, a vádat a Központi Nyomozó Főügyészség képviseli közvádlóként, mivel a sértett országgyűlési képviselő.

Közben előzetes fegyelmi vizsgálat indult Dániel ellen, amiért megrongálta a Kerekiben lévő Horthy-szobrot. Az ügyvéd ezért várhatóan pénzbírságot kap. Dániel Péter 2010-ben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kaszinótojással kente össze a nemzeti együttműködés nyilatkozatát – idézi fel a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik