Belföld

Lázár szembeszállna Orbánnal

Lázár_János(i) ()
Lázár_János(i) ()

Ha a pártoknak juttatott állami pénzről van szó, felbátorodnak az érintettek.

Lázár János, Fidesz-frakcióvezető szerint a választási kampányokat döntően állami pénzből kell finanszírozni. Mint mondta: a többpárti demokrácia pénzbe kerül, és a választási kampányokat közpénzből kell finanszírozni.

Közölte, a jövő héten tájékoztatni fogja a Fidesz elnökségét az ellenzéki pártokkal és civil szervezetekkel a párt- és kampányfinanszírozásról folytatott egyeztetésekről. Arra a kérdésre, hogy akár Orbán Viktorral is vitába száll-e ebben a kérdésben, úgy válaszolt: a kormányfővel lehet értelmes vitákat folytatni.

A frakcióvezető ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a súlyos gazdasági nehézségekkel küzdő országokban rendre felvetődik a pártok támogatásának csökkentése. Véleménye szerint azonban a pártok két választás közötti támogatását és a kampányfinanszírozást külön kell választani.

Orbán Viktor a Fidesz országos választmányának múlt heti ülésén megfontolásra ajánlotta, hogy a következő két évben függesszék fel a pártok költségvetési támogatását.

Ha kíváncsi, mi történt még az Országgyűlésben, ide kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik