Belföld

Lendvai és Kovács ütközött egymással

A kommunikációért felelős államtitkár szerint a kabinet teljesítette alkotmányos kötelezettségét a médiaszabályozás beterjesztett módosításával, az MSZP politikusa azonban úgy vélte: az előterjesztéshez benyújtott javaslatok nyomán bírósági döntéseket lehet figyelmen kívül hagyni.

Kovács Zoltán és Lendvai Ildikó a Kossuth Rádió csütörtök esti Ütköző című műsorában vitázott az Országgyűlés előtt lévő médiaszabályozást módosító előterjesztésről, a Thália Látvány Rádióstúdióban.

Míg Kovács Zoltán államtitkár azt hangsúlyozta, az igazságügyi tárca előterjesztése az Alkotmánybíróság tavaly decemberi kifogásait orvosolja, addig Lendvai Ildikó a tárca előterjesztéséből hiányolta az Európa Tanács észrevételeinek megválaszolását. Ezek között említette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjainak megválasztási szabályait, amelynek értelmében kizárólag a kormánypárt jelöltjei töltik be a posztokat, kilenc éven át. Úgy fogalmazott: a kormány “centinként amputál”, amikor csak egy kifogást orvosol a sok közül.

Kovács Zoltán ugyanakkor azt hangsúlyozta: a kormány támogatja például az LMP-s Karácsony Gergely javaslatát is, amely erősíti az újságírók forrásvédelmére vonatkozó szabályokat. Hozzátette: ezzel a forrásvédelem tekintetében minden szempontból kifogástalan szabályozás jön létre.

Azzal kapcsolatban, hogy a médiatanács tagjainak megválasztásához kétharmados parlamenti többség szükséges, kijelentette: a rendszert nem lehet ahhoz igazítani, hogy jelenleg ekkora többsége van a kormánypártoknak. A médiatörvény előnyei között említette, hogy a közmédia függetlenül, finanszírozásában biztos lábakon állva működhet. Visszautasította, hogy a médiatanács tagjai ne lennének függetlenek.

Lendvai Ildikó ezzel szemben bírálta, hogy a médiatanácsnak nem lesz kötelező szerződnie az általa szabályosan lebonyolított pályázatban nyertessé nyilvánított csatornával. Azt mondta: a jövőben nem kell a hatóságoknak végrehajtaniuk a bírósági ítéleteket, ha pervesztességük esetén a kormányoldal törvényt módosíthat, a döntés figyelmen kívül hagyását lehetővé téve ezzel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik