Belföld

Tilos lesz csekkdíjat kivetni

Egy hétfőn elfogadott módosító javaslat értelmében nem számolhatnak fel pótdíjat a közműszolgáltatók abban az esetben, ha ügyfelük postai átutalással, azaz sárga csekkel kívánja rendezni számláját - írja szerdai számában a Magyar Nemzet.

Becslések szerint a közszolgáltatási fogyasztások több mint nyolcvan százalékát ma is ilyen módon rendezi a lakosság. A tilalom egyebek között kiterjed a víziközmű-, a távhő, elektronikus és hírközlési, valamint a villamosenergia- és földgázszolgáltatást nyújtó vállalkozásokra.

Legutóbb a Magyar Telekom tett kísérletet 142 forintos pótdíj kivetésére abban az esetben, ha ügyfele sárga csekkes befizetést választana, de korábban a Telenor is e megoldás mellett döntött, és a Vodafone is fontolóra vette – emlékeztet a lap.

A Telekom azzal magyarázta a pótdíj kivetését, hogy a csekk kiállítása többletköltséget jelent, ráadásul nem környezetkímélő. Ágazati szakértők szerint ugyanakkor a rendszer használata nem kerül többe, mint a banki vagy internetes átutalás, viszont a posta közbeiktatása miatt komoly hasznot jelent az államnak. A csekkes fizetések visszaszorításának célja mögött ennek mérséklése húzódhat meg – írja a Magyar Nemzet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik