Belföld

Rendhagyó katasztrófavédelmi óra Szegeden

Sok félelem sugárzik a fiatalokból - derült ki az országos katasztrófavédelmi főigazgató diákoknak tartott szegedi rendhagyó óráján.

 

A futáson kívül mit lehet csinálni, a terror-, bomba-, vegyi támadás ér bennünket, átszakad a gát vagy épp a paksi erőműben történik tragédia?” – többek közt ilyen kérdéseket tettek fel a szegedi Vedres István Építőipari Szakközépiskola diákjai azon a rendhagyó osztályfőnöki órán, amelyet Bakondi György, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának főigazgatója tartott nekik egy országos program részeként.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kezdeményezése alapján egyébként magas rangú állami tisztviselők tartanak hasonló órákat szerte az országban. „ A baj órájában megszűnik a szerepjátszás mindenki az lesz, aki ” – figyelmeztette őt hallgató, csaknem száz diákot az altábornagy, miközben a katasztrófavédelem munkáját és az elmúlt tíz év nagy hazai katasztrófahelyzeteit ismertette képekkel illusztrálva és személyes példákon keresztül.

A kérdésekből kiderült, hogy a diákokat főleg a vörös iszap tragédia és az árvizek érintették meg leginkább. A főigazgató miközben a katasztrófák és az ellenük  való  védekezés részleteit szemléltette, elmesélt egy példát is, amely meghatotta a diákokat. Bakondi György elmondása szerint amikor Kolontárnál átszakadt a gát, és elindult az életeket is kioltó vörös iszap áradat, egy hetedikes kislány lélekjelenlétével, egy egész osztályt mentett meg azzal, hogy elsőként észrevette a hömpölygő folyamot, így a gyerekek felfutva a közeli templomdombra, megúszták a gyilkos áradatot.

Bakondi György figyelmeztető emlékül megszilárdult iszapdarabot is hozott a gyerekeknek, akik egy saját készítésű képpel lepték meg a katasztrófavédelem első emberét. A főigazgató állta a sarat: kimerítően, adatokkal alátámasztva igyekezett eloszlatni a diákok félelmeit, és arra intette őket: „jobb a bajt megelőzni, mint menteni“, ezért a legjobb, ha veszélyhelyzet esetén a hatóságok útmutatásait követik.

Jó kezdeményezésnek tartották az országos programot és érdekesnek, hasznosnak nevezték a rendhagyó órát a Szeged24 által megkérdezett diákok. A mintegy tucatnyi kamasz egymás szavába vágva elmondta, hogy aggódással töltik el őket a médiából érkező katasztrófahírek, és legjobban családjuk, otthonuk elvesztése miatt félnek ilyenkor. Bakondi György erre úgy reagált: ő is érzékelte a gyerekek kérdésiből sugárzó személyes félelmeket. Szerinte „ nem jó, ha egy kamasz már a halálon, szerettei, otthona elvesztésén gondolkodik“, neki ennyi idős korában ez eszébe sem jutott. A főigazgató szerint ez köszönhető az információs világnak is, amely már „élőben közvetíti a háborúkat, katasztrófákat és a halált.”

Bakondi György úgy vélte: ezért is fontos, hogy a média – amelyben szerinte sok a „rémhír” – hitelesen közvetítse az ilyen típusú információkat, hogy az emberek veszélyhelyzet esetén ne a pletykák után menjenek, hanem a hatóságokat iránymutatásait kövessék. A főigazgató azt is elmondta: elsődleges céljuk a megelőzés és az, hogy a fiatalok felkészülten, tudatosan viselkedjenek veszélyhelyzetben, ezért is törekszenek arra, hogy a szakembereik diákokkal találkozzanak és a legkisebb településekre is eljussanak. Bakondi György, akit egyébként nyolc évnyi személyes kapcsolat fűz Szegedhez azt mondta: külön örült annak, hogy meghívták a városba és pont egy építőipari iskolába, mert az itt tanuló diákok tapasztalhatták: mennyire fontos a védelem szempontjából az épített környezet. A főigazgató hozzátette: az érettségiző diákokban van szakmai érdeklődés a katasztrófavédelem iránt, sokszoros a túljelentkezés képzéseikre.

Bakondi György arról is beszámolt: szombaton kétszáz polgári  védelmi szakember teszi le Szegeden esküjét, amely már harmadik alkalom országosan, így velük együtt már összesen száz kétezer polgári védelemmel foglalkozó is óvja az emberek biztonságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik