Belföld

Megúszta a vagyonnyilatkozati eljárást Schmitt Pál

Már nem államfő, ezért nincs helye a vizsgálatnak - hangzott el az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának ülésén.

Ezek után a testület elutasította a Blikk újságírójának felvetését. Kozák Dániel levelében azt írta: az egykori államfő bérbe adja ingatlanát, ám az ebből származó jövedelmet nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában, ezért eljárást kellene indítani ellene.

A bizottság azonban úgy döntött, nem kezdeményez vizsgálatot az ügyben. A kormánypárti képviselők nemmel szavaztak, a jobbikos honatyák az eljárás megindítása mellett voksoltak, az MSZP-s képviselők tartózkodtak.

A KDNP-s Rubovszky György úgy fogalmazott: a korábbi köztársasági elnök ellen vagyonnyilatkozati eljárásnak nincs helye, ugyanúgy, ahogy volt képviselő vagy volt hivatali személy ellen sem. Schmitt több mint másfél évig volt államfő, ez alatt az idő alatt lehetett volna vizsgálatot kezdeményezni az ügyben. Ha ez az idő nem volt elég egy újságírónak, akkor most már “nyugodjon bele, hogy ez a hajó elment”.

Minden rendben van

A volt köztársasági elnök hivatalvezetője csaknem egy hónapja, április 13-án az MTI-nek cáfolta, hogy Schmitt Pál eltitkolt volna egy ingatlankiadásból származó bevételt.

Kiss Norbert tájékoztatása szerint az érintett ingatlan fele az egykori államfő feleségéé, aki az előírások szerint járt el a bérbeadásból származó pénz kapcsán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik