Belföld

A gyakorló tanítást is kihagyta Gyurcsány

A volt miniszterelnök a diplomához szükséges gyakorló óráit sem teljesítette; KISZ-titkári teendői miatt.

Bár kötelező lett volna, Gyurcsány Ferenc – tanárképzős hallgatóként – nem vett részt gyakorló tanításon a pécsi Meszesi Általános Iskolában – tudta meg a Hír Televízió Célpont című műsora.

A főiskola 1982-es tanulmányi és vizsgaszabályzata szerint ameddig a hallgató az előírt szakmai és tanítási gyakorlatokat nem teljesíti, addig a végbizonyítvány sem állítható ki. Az pedig az államvizsga, így a diploma előfeltétele.

A volt kormányfő azért kért és kapott felmentést, mert akkoriban nyerte el főiskolai KISZ-titkári székét és rengeteg dolga volt – mondta a képzésnek helyet adó általános iskola egykori igazgatója a műsor riporterének.

Hír TV szintén a Célpont című egyik korábbi műsorában hangzott el először, hogy négy évvel Gyurcsány Ferenc előtt majdani sógora, Rozs Szabolcs a volt miniszterelnökével megegyező címen adott le szakdolgozatot a pécsi tanárképző főiskolán. Ezt a férfi, a politikus első feleségének bátyja is megerősítette, hozzátéve, nem tudott arról, hogy Gyurcsány később ugyanezt a témát választotta. A korábbi kormányfő a Hír TV kérdésére azt mondta: valószínűleg olvasta Rozs Szabolcs dolgozatát, és merített is belőle. Később ezt azzal egészítette ki, ha így volt, szeretné hinni, hogy a forrást tisztességesen megjelölte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik