Ünnepi közgyűlés helyszíne volt a dunaújvárosi Városháza színházterme: a város 61. születésnapján vehették át az arra érdemesek a Dunaújváros Díszpolgára kitüntető címet is.A városalapítás évfordulóján rendezett ünnepi összeállítást a Himnusz közös eléneklése után a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház Palotás-fantázia című koreográfiája vezette be a színházteremben, majd Mária Sándor Füveskönyvéből tolmácsolt életre szóló tanácsokat Farkas Erik, a Bartók Kamaraszínház színművésze. Próza után újra tánc következett – ezúttal az Éljen a magyar című polka-fantáziát tolmácsolta a Bartók tánctagozata –, ezt követően Cserna Gábor polgármester mondott ünnepi beszédet – tudósított a dunaujvaros.com.
A város első embere köszöntőjében Wass Albert nyomán az “otthont és hazát” elv továbbélését vázolta, kiemelve, az új város építői is évtizedes távlatokban gondolkodva rakták le az alapokat a Mezőföld délkeleti csücskében. A múlt heti gazdaságfejlesztési konferencia tanulságaira is visszautalva a polgármester kiemelte: a város és a térség fejlődése csak az együttműködések révén, összefogással, a megtartó erő minden eszközzel történő növelésével képzelhető el.
Az évfordulós köszöntő után a az ünnep immár hagyományos csúcspontjaként a Dunaújváros Díszpolgára kitüntető címek átadása következett: a 2001-ben alapított elismerést – amely a város önkormányzatának legrangosabb díja – idén Baky Ágnes nyugalmazott pedagógus, valamint Nagy Ervin színművész részére adományozta a város önkormányzata.
A díjátadás szép percei után újabb műsorblokk következett – a táncszínház kalotaszegi verbunkját ezúttal egy Radnóti-vers követte –, majd immár a “C” szárny aulájában Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester mondott ünnepi pohárköszöntőt a díjazottak tiszteletére.
Mint a városvezető kiemelte, két generáció találkozott a díjra érdemesek körében – míg Baky Ágnes generációk sorát oktatva-nevelve, legendás tanárként és tanítványok ezreinek emlékeiben élve érdemesült az elismerésre, Nagy Ervin országos hírnévre szert tett kitűnő színészként öregbítette a város hírnevét – írta a dunaujvaros.com.