Milyen problémákra reagál az önök által újonnan életre hívott intézet?
Én úgy látom, a világunk egy mély válságfolyamaton megy keresztül, nem csak gazdasági szempontból. Európában ma már minden a válságkezelésről szól. A válságra gyors reakciók kellenek, a döntéseknek zárt ajtók mögött kell születniük, sokszor felülírva a demokratikus értékrendet is. Ma már legalább két olyan, az Európai Unióba tartozó országról beszélhetünk, ahol nem a nép által választott vezetők állnak az állam élén: Görögország és Olaszország.
A válságkezelés, amelyet szakpolitikai kudarcok kényszerítenek ki, komoly fenyegetést jelent a nyitott társadalmak rendszerére. Az iskolát tehát egy meglehetősen göröngyös időszakban indítjuk el, amikor válságban vannak a pénzügyi rendszeren kívül a szakpolitikai döntésmechanizmusok, a demokrácia és a kormányzás maga is.
Beszélhetünk továbbá a tudás válságáról is. Rengeteg kiváló társadalomtudósunk van, mégsem látta senki előre az arab tavaszt, az Oroszországban jelenleg formálódó Putyin elleni mozgalmakat, a világgazdasági válságot, és főleg senki sem tudja, hogy ezek az előbb említett események hová fognak kifutni.
Fotó: CEU / Végel Dániel
A közpolitikai iskolákkal sem lehet valami rendben, hiszen a legtöbbjük prospektusában azt látja az ember, „a jövő vezetőit képezzük”. A vezetőket tehát képezik, ehhez képest nézze meg micsoda felfordulás van Európában! Valamit akkor talán rosszul kezel ez az új vezetői réteg, ami azt is jelenti, hogy nem a megfelelő oktatást kapták, nem készültek fel bizonyos helyzetekre. Válságban van az oktatás is, akár politikai, akár nemzetközi szervezetek vezetőinek a képzéséről beszélünk. Senki nem mutatja meg nekik a világot, amivel találkozni fognak, ha már kikerültek a frontvonalra. A mi iskolánkban tehát az a cél, hogy a gyakorlati és elméleti szakemberek részvételével oktassuk diákjainkat valós problémákról, és alkalmazkodjanak a valódi világ körülményeihez.
Bizonyos értelemben Európa – és Magyarország is – tulajdonképpen egyfajta Kína-mintát követ a válságkezelés nyomán? Gondolok itt a gazdasági fejlődés elsőbbségére a demokratikus alapértékekkel szemben.
Valahogy így, ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy Magyarországon ez egy általános stratégia része, ha úgy tetszik, tudatos, gondosan megtervezett politikai irány, a többi ország esetében viszont inkább reakció. Ugyanakkor a nacionalista politikai szereplők igyekeznek – sokszor sikeresen – hasznot húzni a válságból. Láttunk már ilyet a történelemben, és úgy vélem, ez egy nagyon veszélyes irány.
A bezárkózás egy nagyon veszélyes ösvény, ezen pedig nemcsak Magyarország, hanem az egész Európai Unió is elindult, elég ha a schengeni övezet határainak szigorításáról folytatott egyeztetésekre gondolunk. Tulajdonképpen visszafele haladunk a történelemben, vagy ahogy én fogalmaznám meg, előre haladunk a múltba.
Fotó: CEU / Végel Dániel
Magyaroknak és európaiaknak meg kell érteniük, hogy a mai életszínvonalunk, fejlődésünk fenntartása csupán azért létezhet, mert mélyen beágyazódtunk a világgazdaság vérkeringésébe. Ha holnap lezárjuk a határainkat, gazdasági és társadalmi értelemben is bezárkózunk, annak súlyos gazdasági következményei lesznek. Az embereknek érdemes mérlegelniük, tényleg ezt akarják-e. Nemzetgazdaságaink már olyannyira integráltak a világgazdaságba, hogy egy globális kormányzati rendszer létrehozására van szükség. Erről szól ez a közpolitikai iskola. Egy szellemi műhelyt akarunk létrehozni egyének és intézmények számára, hogy ezekre a kihívásokra közösen kidolgozott globális válaszokat adjunk.
Soros György mondta az iménti előadásán, hogy az európai válság nagy sebességgel halad és tulajdonképpen egyre inkább magában hordozza a potenciált az egész európai közösség összeomlásához. Mi lehetne mégis az a következő jelentős, közös ügy, amely összetarthatná Európát?
Az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy a legnagyobb összetartó erő a Szovjetunió jelentette ellenpólus volt, ami jelentősen megkönnyítette a dolgunkat akkoriban. Jean Paul Sartre, a híres francia filozófus nevezte a berlini falat egy tükörnek. A tükörben mi tökéletesnek láttuk magunkat a Szovjetunióval szemben. A többi közt ezért írta meg Francis Fukuyama is a Történelem vége című könyvét, ami egy badarság. A történelemnek nincsen vége, folytatódik, de ez is mutatja azt az önteltséget, ami a nyugati világot akkoriban jellemezte.
Sokszor, ha az ember győzedelmeskedik, egyszerűen elfelejtkezik saját szenvedéséről és nehézségeiről, és legyőzhetetlennek hiszi magát. Éppen ezért volt elvesztegetett idő az elmúlt 20 év. Mi valamiféle önvizsgálatot szeretnénk itt elindítani, nézzünk magunkba, miben hibáztunk akár az elmúlt 20 évben, mit kell változtatnunk, megreformálnunk.
Itt egy újabb kihívás keletről, Kína. Remélhetőleg ezt a kínálkozó versenyhelyzetet tudjuk majd hasznosítani arra, hogy saját demokratikus rendszerünket tökéletesítsük, javítsuk, mert most látjuk, hogy válságban van. Mi is sok tekintetben elindultunk ugyanis a „kínai modell” felé, ha úgy tetszik, ami a demokratikus értékek deficitjét illeti a válságkezelés javára. Ami Görögországban és Olaszországban történt a politikai vezetés terén, az számomra sokkal inkább hasonlít a Kínában működő politikai modellbe illőnek, mint az európai nyitott demokráciák rendszerébe.
Sok házifeladatunk vant tehát, ami pedig Kínát illeti, sokkal inkább kellene a saját demokráciánk fejlődését szem előtt tartanunk mint a kínai politikai rendszer ellentmondásait boncolgatni. A kínai modell egyedül azért tűnik most annyira erősnek, mert a mi rendszerünk jelenleg ennyire gyenge. Saját magunkat kell megerősítenünk és akkor egyáltalán nem esik majd nehezünkre felvenni a versenyt Kínával. Személy szerint pedig remélem, hogy előbb-utóbb inkább Kína is a mi berendezkedésünk elemeit veszi majd át, és nem fordítva.
Mit gondol minek köszönheti Magyarország azt a kitüntetett figyelmet, aminek manapság örvend külföldön, Európában és az Egyesült Államokban egyaránt?
Nehéz kérdés, új vagyok itt, pár hónapja érkeztem. A magyar történelemből mindazonáltal úgy gondolom, mindannyian sokat tanulhatunk. Pozitív és negatív értelemben is. Magyarország a kelet és a nyugat határán egy nagyon fontos régiós szereppel bírt és bír.
Magyarország egy fantasztikus szövetséges lehet a Nyugat számára, abban, hogy új lendületet adjunk a demokratikus berendezkedéseinknek. Ez az ország az európai kultúra hihetetlenül gazdag tárháza, egy jelentős értelmiségi réteggel, filozófusokkal, matematikusokkal, zenészekkel, művészekkel. Szükségünk van arra a Magyarországra, amelyik együttműködik és bekapcsolódik ebbe a nehéz állapotokról szóló vitába, nincs szükségünk viszont egy olyan Magyarországra, amely elzárkózik a világ többi részétől, másfele fordul, és visszautasít mindenféle kritikát. Olyan Magyarországra van szükség, amelyik nyit a világ többi része felé.
