A járások működésének beindítása, a képviselők javadalmazása és az LMP által gründolt keddi, parlamenti vitanap volt a terítéken a Fidesz-KDNP-frakció hétindító ülésén – számolt be tudósítónk a helyszínről. A Fidesz képviselőcsoportját vezető Lázár János a járásokkal kapcsolatban azt mondta, „az a legfontosabb, hogy az emberek érezzék, könnyebb lesz az életük”.
A képviselő azt ígérte, hogy a járások létrehozatala során minden olyan feladatot az önkormányzatoknál hagynak, amelyek „a helyi identitást erősítik”.
Lázár szólt a frakciószövetségen belüli konfliktusról is, amely a képviselői másodállások miatt alakult ki. A Fideszben ugyanis tartotta magát az a nézet, hogy ne lehessen a parlamenti munka mellett is dolgozni, míg a kisebbik kormánypárt nem akart főállású képviselőket.
Bár Semjén KDNP-elnök már bejelentette a megállapodást, Lázár úgy kommentálta, hogy „szabadidejében azt csinál mindenki, amit akar, és a KDNP támogatása nélkül nem lenne meg a kétharmad”. Utóbbi félmondat erős jelzés arra nézve, hogy mivel ért célt a kisebbik kormánypárt.
A fideszesek parlamenti főnöke megemlítette, hogy akár ebben a ciklusban változhat a párt- és kampányfinanszírozás szabályozása, de a részletekre nem tért ki. Azt viszont elmondta, hogy a keddi parlamenti vitanapon – az LMP kezdeményezésére az ügynökügyekről – aktívan jelen lesznek a Fidesz képviselői.