Belföld

Az EU elé viszik a Közgép megbízásait

A Demokratikus Koalíció (DK) az Európai Unió csalás elleni hivatalához fordul, vizsgálatot kérve a Közgép Zrt. több százmilliárd forint értékű állami megbízásai miatt.

Varju László pártigazgató, független országgyűlési képviselő hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: azt szeretnék elérni, hogy a vizsgálat végéig az építőipari vállalat ne kaphasson újabb megbízásokat közpénzből.

Az ellenzéki politikus ezt azután közölte, hogy a Népszabadság hétfőn megírta: egy közbeszerzési dokumentum szerint Simicska Lajos korábbi APEH-elnök a Közgép Zrt. tulajdonosa. A lap ezt egy Németh Miklós vezérigazgató által aláírt nyilatkozatra hivatkozva állította, megjegyezve: az új közbeszerzési törvény szerint, ha egy vállalkozás részt akar venni egy közbeszerzési eljáráson, nyilatkoznia kell tulajdonosainak kilétéről.

Ezzel kapcsolatban a DK-s politikus azt mondta: mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy az elmúlt időszakban egy Fidesz-közeli cég nyert el több százmilliárd forintos állami megbízásokat, illetve jutott 34 milliárd forintos hitelkerethez a Magyar Fejlesztési Banktól.

Varju László arra is kitért, nem látják értelmét, hogy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezzék, a Domokos László korábbi fideszes képviselő vezette Állami Számvevőszékhez vagy a Polt Péter irányította ügyészséghez forduljanak, illetve hogy a Szájer József felesége által igazgatott bíróságoktól várjanak ítéletet az ügyben, ezért kérik az Európai Unió csalás elleni hivatalának vizsgálatát. Ennek feladata kivizsgálni az EU költségvetését károsító csalásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik