“Az elmúlt napok eseményeit mérlegelve, diákjaink érdekeit előtérbe helyezve úgy döntöttünk, hogy az osztályfőnökségről való lemondásunkat visszavonjuk, megbízatásunkat folytatjuk, az osztályfőnöki munkával járó összes feladatunkat maradéktalanul ellátjuk.” Ezt az üzenetet tették közzé az osztályfőnöki munkaközösség tagjai a Batthyány Kázmér Gimnázium honlapján.
Ezzel megváltoztatták korábbi döntésüket. A múlt héten jelentették be lemondásukat, arra hivatkozva, hogy az újonnan kinevezett igazgatóval lehetetlennek tartják az együttműködést.
Amint arról többször is írtunk, a szigetszentmiklósi iskolában amiatt alakult ki forradalmi helyzet, mert az intézmény egykori vezetőjének visszavonták a megbízását. A Pest Megyei Intézményfenntartó Központ ugyanis érvénytelennek nyilvánította az igazgatói pályázatokat az egész megyében, és Szigetszentmiklóson olyan tanárt nevezett ki a gimnázium vezetőjének, akit sem a tanárok, sem a diákok nem támogattak.
Szerda este mintegy négyszázan – diákok, szülők, illetve tanárok demonstráltak Szigetszentmiklóson, tiltakozva az ellen, hogy Mede Norbertet bízták meg ideiglenesen a Batthyány Kázmér Gimnázium igazgatói teendőinek ellátásával.
Czita Zoltán, a gimnázium eddigi igazgatója a Hír24-nek azt mondta, hogy az osztályfőnökök azért maradnak mégis posztjukon, mert az érettségi közeledtével a gyerekek érdekeit tartották szem előtt.
Az LMP szerint beigazolódni látszanak azok a félelmek, miszerint a jobboldali oktatásirányítás célja nem más, mint egy rendszerhű, új narancsos elit pozícióhoz juttatása, és az intézménybezárások megkönnyítése. Az ellenzéki párt felszólítja a kabinetet, hogy hagyjon fel a kézi vezérléssel, és hagyja békén az iskolákat.