Belföld

Fáklyásmenet Szigetszentmiklóson

Mintegy négyszázan - diákok, szülők, illetve tanárok demonstráltak szerda este Szigetszentmiklóson, tiltakozva az ellen, hogy Mede Norbertet bízták meg ideiglenesen a Batthyány Kázmér Gimnázium igazgatói teendőinek ellátásával.

A jelentős médiaérdeklődés mellett tartott tüntetésen a diákok, szülők és tanárok mellett megjelent az iskola alapítója, Koós Ferenc és jelen voltak egykori növendékek is. A felvonulók fáklyák mellett transzparensekkel érkeztek, melyeken többi között az iskola jelmondata, a “Fidelitate et fortitudine” (hűséggel és bátorsággal) felirat mellett Reményik Sándor “Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!” versidézete is olvasható volt.

A szülői tanács által szervezett demonstráción az iskola, valamint a polgármesteri hivatal előtt tartott beszédében Hoffer Barnabás, a tanács tagja, az iskolaszék elnöke kiemelte: az iskola közössége korábban és most is kiáll a kiemelkedő színvonalú oktatási intézmény mellett, és nem engedi, hogy – mint mondta – az ország 20. legjobb középiskolája “zsákmányszerzés célpontja legyen”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik