„Pénzről van szó, csak a Fidesz? Fidesz = fizess!” – olvasható a költői kérdés, illetve szójáték a transzparenseken. Megtölti a tömeg a teret a Bosnyák téri templom előtt. Békésen hallgatják a civil szónokokat, csak néha harsan fel egy „tolvajok!” kiáltás. A Szolidaritás és a Tiszta Kezek Mozgalom zászlói lobognak, a pártok megkímélték a demonstrációt a politikai felhangoktól. A szervezésben az MSZP, a DK és az LMP is részt vett, de politikusok nem szólaltak föl.
Úri muri és üres zsebek
A pódiumról számszerűsítve hallhatjuk a Papcsák Ferenc vezette önkormányzat intézkedéseinek mérlegét. Úgy fest, a volt kormánybiztosnak a számolás kevésbé az erőssége, mint az elszámoltatás.
Az egyik szónok, egy zuglói tanár sorolja a tételeket: tanácsadói szerződésekre nyolcvanmilliót, jogi tanácsokra huszonnégymilliót, egy erdélyi ház megvásárlására húszmilliót, zuglói borrendezvényre hárommilliót, lóversenyre másfél milliót költött az önkormányzat. Az már csak hab a tortán, hogy a kerületi vagyonkezelő Debrecenből érkezett igazgatója nyolcmillió forintos jutalmat kapott tavaly, az önkormányzati újságra pedig tízmillókat költenek, de abban szinte csak a vezetést dicsőítő cikkek olvashatók.
Mindeközben megvonták a közalkalmazottak cafeteria-juttatásait, fizettetni akarnak a bölcsődékért, és arányaiban a legmagasabb kommunális adót vetették ki. Többen is felszólalnak a Hermina úti szakrendelő megmentéséért. A felszámolásra ítélt rendelő helyett az önkormányzat tervei szerint az Örs vezér terére kell majd járniuk a betegeknek. Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy egy csaknem százhúszezer lakosú kerületben mekkora várólistákra kell számítani.
Nagy taps köszönti az esztergomi polgármestert. Tétényi Éva kokárdát visel, és közli, hogy senkinek nincs joga kisajátítani a nemzeti érzést. Rövid beszédében magasztos eszméket hirdet: összefogást sürget, hogy az emberek jól éljék meg a mindennapokat. A zuglói politikába nem akar beleszólni, de figyelmeztet: a gyerekeink felteszik majd a kérdést, miért herdáltuk el a jövőjüket? Majd egy jó tanáccsal szolgál: az emberek nyissák ki a szemüket!
Petíció és füttykoncert
A beszédek után a tömeg átvonul a polgármesteri hivatalhoz, ahol egy tíz méter hosszú íven lehet aláírással tiltakozni a fent említetteken kívül a kerületi vezetés szociális érzéketlensége és “a lakosságot semmibe vevő polgármester ellen”. Mindezt petíció átadásával nyomatékosítanák, de Papcsák Ferenc meglepő módon nincs bent. Helyette egy fideszes képviselő jelenik meg a bejáratnál. Fütty fogadja. Mindenkit megnyugtat, hogy átadja a petíciót a kerület első emberének, és örömét fejezi ki, hogy ilyen sokan érdeklődnek a közügyek iránt.
Ekkor már zúg a „Papcsák takarodj”!-kórus, de a demonstráció békésen véget ér. Folytatás egy hét múlva, a Hermina úti rendelőnél.