Belföld

Stroke-ot kapott a tanú, elhalasztották a rablási pert Szegeden

Megkezdődött a megismételt elsőfokú eljárás szerdán a Szegedi Törvényszéken abban a büntetőügyben, amely egy szegedi cég telephelyén 2008-ban történt rablás miatt indult.

Az ügyben két férfit jelentős értékre, csoportosan elkövetett rablással és a személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolnak.

Az ügyészség szerint a büntetett előéletű elsőrendű vádlott, K. Csaba egy ismerőse kamionsofőrként dolgozott egy szállítmányozó cég szegedi, Fonógyári úti telephelyén. A kamionos megtudta, hogy a vállalkozás rendszeresen nagy mennyiségű készpénzt tart a házipénztárban és ezt elmondta az ismerősének is.

K. Csaba elhatározta, hogy a telephely házipénztárából megszerzi az ott tárolt pénzt, ehhez a kamionos és a korábban szintén büntetett másodrendű vádlott segítségét kérte. 2008. április 16-án éjjel bementek a telephelyre, ezt azonban észrevette az ott dolgozó 64 esztendős éjjeliőr és el akarta zavarni a vádlottakat. A férfiak erre ütlegelni kezdték az idős férfit, és addig bántalmazták, amíg az összeesett, majd megkötözték az egyik feltört irodából lopott számítógépkábellel és a kazánházba zárták.

Ezután a vádlottak magukhoz vették a cég pénzkazettáját, amelyben összesen 7,5 millió forintnyi készpénz volt. Távozásuk után az éjjeliőr – kiszabadítva magát a kötelékből és a kazánházból – értesítette a rendőrséget.

Az elsőrendű vádlott kezdetben tagadta a bűncselekmény elkövetését, később azonban beismerő vallomást tett, de azt állította, hogy nem ő volt az ügy értelmi szerzője, és a másodrendű vádlott nem vett részt a rablásban, csupán fuvarozta őket és nem is tudott a bűncselekményről.

A tárgyalás tanúk meghallgatásával folytatódik, a bíróság azonban egyelőre nem hoz ítéletet az ügyben, mert az idős biztonsági őr kedden stroke miatt kórházba került, így őt csak később hallgathatják meg.

Az eljárást azért kell megismételni, mert az előző tárgyalási nap óta – különböző okok, például betegségek miatt – több mint hat hónap telt el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik