Belföld

Minek vannak a biztonsági őrök a metróban?

A napokban került elő egy felvétel, arról, hogy szerencsétlenül járt utas kikászálódik a metrósínek közül. Az odasiető biztonsági őr úgy tűnik, bepánikolt, és úgy fest, azt sem tudja, mit csináljon.

“Dísznek vannak” ezt mondta Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke a videón látottakat kommentálva. A felvételen az látható, hogy a szerelvény alá került utas kimászik a peronra két vagon között. A jelenetet egy biztonsági őr nézi végig, de szemmel láthatóan pánikba esik, és fogalma sincs, mit kell csinálni.

A civil szervezet elnöke szerint az őrök nincsenek igazán kiképezve vészhelyzetre, mint mondja, a felvételen is látszik, hogy elsősorban azzal foglalatoskodik az őr, hogy kiterelje a többi utast, bár azt is elég bizonytalanul végzi. És az is látszik, hogy ez idő alatt senki nem megy oda, hogy a szerencsétlenül járt férfin szakszerűen segítsen.

Jól csinálta

A BKV kérdéseinkre válaszolva azt írta, hogy bár az internetre feltöltött videófelvétel hossza nem teszi lehetővé azt, hogy a biztonsági őr tevékenységét érdemben meg lehessen ítélni, a felvétel és rendelkezésre álló adatok azt támasztják alá, hogy a konkrét esemény során a biztonsági őr a tőle ott és akkor elvárható módon járt el. Majd hozzáteszik, hogy az őr határozott magatartásával és az utas szóval tartásával, illetve a peronon történő nyugalmi helyzetbe helyezésével, megnyugtatásával valószínűleg hozzájárult a további egészségromlás megelőzéséhez a mentők kiérkezéséig.

A közlekedési társaság szerint ha a sérült a pályán van, kiszabadítása és ellátása kizárólag a mentők és tűzoltók feladata, az állomás személyzetének az áramtalanítás, kiürítés és a mentők, tűzoltók munkájának biztosítása a dolga.

Megnyugodhatunk

Dorner Lajos szerint egy olyan speciális és veszélyes üzemben, mint a metró, elvárható, hogy a biztonságért felelős személyek minimum egy elsősegély-tanfolyamot elvégezzenek, de ami ennél is fontosabb, a gyakorlatban is tudják alkalmazni tudják az megtanultakat.

A BKV tájékoztatása szerint az összes forgalmi munkatárshoz hasonlóan, a külsős cég alkalmazásában álló őrök is kapták alapfokú elsősegélynyújtó képzést, és a közlekedési társaság szerint, gyakorlati tudásukat vezetőik napi szinten ellenőrzik.

Megnyugodhatunk?

A BKV szerint tehát valószínűleg helyesen járt el az őr, még akkor is, ha a felvételen úgy tetszik, inkább pánikol és szerencsétlenkedik. Önök szerint profi benyomását kelti az intézkedő biztonsági őr? Önök nyugodtak lennének ha hasonló helyzetben ilyen magatartással találkoznának egy biztonsági őr részéről?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik