Belföld

Szabadok a Schmitt-ellenes tüntetők

Közlekedéséi szabálysértésért miatt vitték be őket a IX. kerületi kapitányságra péntek éjjel.

Hajnali kettő körül engedték ki az első, még pénteken este a Szabadság hídról előállított tüntetőt a IX. kerületi kapitányságról. Tálos Lőrinc az MTI-nek megerősítette: az illetőt négy társával együtt közlekedési szabálysértéssel gyanúsították meg.

Az öt előállított, közöttük 3 LMP-aktivista jogi képviseletét Schiffer András látja el. Az LMP képviselője az MTI-nek azt mondta, hogy megérkezésekor ugyan nem akarták beengedni a kapitányságra, de ő arra hivatkozott, hogy ügyvédként szeretné védeni az előállítottakat, és országgyűlési képviselőként is joga van belépni az épületbe. Ezt követően engedték be az előállítottakhoz.

A kapitányságon lévő demonstrálókat az épület előtt mintegy másfél tucat társuk várta, akik hajnali 1 óra körül érkeztek a Haller utcába. Közülük ketten megpróbáltak bejutni a kapitányságra és beszélni a bennlévőkkel, de erre nem kaptak engedélyt.

Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese péntek éjjel azt közölte, hogy közlekedési szabálysértés miatt a rendőrség munkatársai este a Lánchídról és a Szabadság hídról több mint egy tucatnyi állampolgárt állítottak elő az V. és IX. kerületi rendőrkapitányságra.

A két hídon a Jobbik és az LMP aktivistái megpróbálták akadályozni a forgalmat, hogy így követeljék Schmitt Pál lemondását. A Jobbik valamivel 21 óra után tájékoztatta az MTI-t arról, hogy főképp egyetemistákból és főiskolásokból álló ifjúsági tagozata “Schmitt Pál botrányos magyarázkodása” ellen tiltakozva és lemondását követelve ülősztrájkot tartott a budapesti Lánchídon. Az LMP sajtóosztálya pedig az MTI megkeresésére azt közölte: 11 ember, köztük LMP-aktivisták próbálták akadályozni a forgalmat a Szabadság hídon. Harmadik rendőri felszólításra ugyan távoztak, de a rendőrség ezután igazoltatta őket, és öt embert, köztük három LMP-aktivistát előállított a IX. kerületi rendőrkapitányságra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik