Belföld

Orbán a Schmitt-ügyről

A közrádió azt ígéri, az államfő elvett doktori címéről is megkérdezi a kormányfőt.

A 180 perc című műsor beharangozója szerint Orbán Viktort „az államfő doktori címéről, a kecskeméti Mercedes gyárról és a pénteken éppen 24 éves Fidesz helyzetéről” kérdezik. A miniszterelnök csütörtökön – még a doktori cím elvétele előtt – a Schmitt Pál által aláírt alaptörvényre hivatkozva azt mondta, hogy „a köztársasági elnök személye sérthetetlen”, ő ehhez tartja magát.

Ezzel a véleményével ugyanakkor Orbán Viktor a korábbi sajtóhírek szerint kisebbségben van a köztársasági elnököt jelölő Fideszben, ahol a párt holdudvarához hasonlóan egyre többen vélik úgy, az államfő immár óriási tehertétel. Jelzésértékű lehet, hogy csütörtökön a KDNP budapesti elnöksége közleményben üdvözölte a Semmelweis Egyetem doktori tanácsának döntését.

Azt ugyanakkor eddig a Fidesz-vezetés egyetlen tagja, Pokorni Zoltán mondta ki lapunknak nyíltan, hogy az államfőnek le kell mondania, ha plagizált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik