Belföld

Vaddisznókat ölnek az M1-esen

Szokatlan esemény miatt zárják le ma két órára az M1-es autópályát.

Tatabányánál egy vaddisznócsalád került a védőkerítésen belülre, ezeket lövik le a helyi erdészet vadászai.

A Vértesi Erdő Zrt. vezérigazgatója, Kocsis Mihály a Hir24-kérdésére elmondta, a Tatabánya-Óváros-i lehajtók környékén tapasztalták néhány napja, hogy vaddisznók jelentek meg. Ennek egy autópályán, nem kell ecsetelni, milyen veszélyei lehetnek – mondta. Mivel az állatokat sehol nem lehet kihajtani a területről – mivel végig sűrű szövésű drótkerítés övezi az autópályát – ezért döntöttek a kilövésükről.

Pontos számukat Kocsis Mihály nem tudta megmondani, de tájékoztatást ígért az akció utánra. Hozzátette: a vaddisznó dúvadnak számít, egész évben lehet vadászni rájuk, ők is megkapták az engedélyt a vadhatóságtól.

Kocsis Mihály egyébként jelezte, nagyon ritka esemény, hogy vadászat miatt kell lezárni egy autópálya-szakaszt. Mint megjegyezte, ő 30 éve dolgozik a cégnél, és még nem volt ilyenre példa. A vadászatban természetesen csak profik vesznek részt – közölte.

Az autópálya-kezelőnél illetékes Bicskei Mérnökségnél a mérnökségvezető a Hír24-nek elmondta, az akciót csak a forgalom teljes elterelése mellett hajthatják végre, szerdán 11 órától 13 óráig. Ennek megfelelően az autókat a jobb pályán Bicskénél (39. kilométerszelvény), a bal pályán Tatabánya-Centrumnál (60. kilométerszelvény) az 1. sz .főútra terelik – mondta el kérdésünkre.

Frissítés: Végül sikerült kihajtani kettő vaddisznót, kettőt viszont a személy- és vagyonvédelem miatt ki kellett lőni – közölte a Vértesi Erdő Zrt. az MTI-vel.

Szembe a forgalommal

Sajnos az autópályákat védő kerítéseket a szarvasok sok szakaszon átugorják, a vaddisznók „átbújnak” alatta, a felhajtókon pedig bármilyen állat akadálytalanul a sztrádára juthat. 

Az autópálya-kezelőtől kapott összesítésből kiderült, hogy az általuk felügyelt 1300 kilométer hosszú útszakaszon – sztrádák, gyorsforgalmi utak és főutak – a 2009-2010-es időszakban 4047 esetben ütközött autó valamilyen állattal.

Ugyanakkor „jó hír”, hogy ez a szám a megelőző két év statisztikájához képest 12 százalékkal kisebb. Az „áldozati listát” a rókák és a macskák vezetik, de kutyák közül is 642 veszett oda, de a legveszélyesebbek természetesen a nagy testű állatok, mint az őz vagy a 100 kilogrammos súlyt is meghaladó szarvas és vaddisznó – márpedig még autópályán is találkozhatunk velük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik