Hogyér’ adják a szakdolgozat kilóját? Azt a szép cupákos diplomamunkát kérném, öntse csak le irodalomjegyzékkel bőségesen. Csak 10 deka javításért jöttem, mert visszadobták. Megkérdeztük, mennyiért lehetünk kisdoktorok vagy legalább diplomások anélkül, hogy hónapokat, vagy éveket töltenénk felesleges kutatómunkával, amikor előttünk már úgyis megkutatta valaki a kutatnivalót.
3000/oldal
„Nagy átlagban 3000 forint/oldal áron dolgoztam, kisebb-nagyobb eltérésekkel, de voltak fixösszegű ajánlatok is.” A Hír24 névtelen forrása tavaly hagyta abba a szakdolgozatok gyártását. Azt mondja, amikor szigorítottak és kiderült, hogy 3-5 év jár a megrendelőnek, a fele pedig a készítőnek, úgy döntött, nem reagál több felkérésre. Pedig voltak kapcsolatai komolyabb egyetemeknél is, jól ismerte az elvárásokat és a gyakorlatot.
Azt mondja, nem a plágiumkereső programoktól hátrált meg. „Ehhez olyan szintű adminisztrációs és emberi erőforrás kell, hozzá egy irgalmatlan adatbázissal, amivel az egyetemek nem rendelkeztek. Ez nem jelentett veszélyforrást. Ráadásul ehhez a felsőoktatási intézményeknek együtt kellene működniük” – mondta a Hír24 forrása.
Forrásunk vállalt javításokat is. Mint mondta, ezek általában olyan dolgozatokra szóltak, és itt most diplomamunkákról is beszélünk, melyeket szintén vettek mástól, de az egyetemi bizottság visszadobta őket. Ez általában 50-60 ezer forintot kóstált. „Dolgoztam rövid határidőre is. Egy 50-60 oldalas szakdolgozatot megírtam 4-5 nap alatt is, ha arról volt szó és ezért nem is mindig kértem felárat”. Hozzáteszi, hogy ő a legdrágábbak között volt a piacon. „A magas ár csak még magasabb bizalommal járt. Egyszerűen feltételezték, hogy jó is vagy.”
A kisdoktori már fixáras
A rendszer hibájának nevezte, hogy a legnívótlanabb főiskoláktól kezdve a Corvinuson át az ELTE-ig sehol sem a tartalom számít. „Akár anyázhattam volna az irodalomjegyzékben, azt sem vették volna észre” – mondta a forrásunk. „Ha a külalakra vonatkozó követelményeket valaki maximálisan teljesíti, jól tördel, szépen rendezi az anyagot és az irodalomjegyzéket, akkor nagy valószínűséggel már nyert ügye van.”
Hozzátette, hogy a diákkal pár ezer forintért hónapokig foglalkozó konzulensnek sem érdeke, hogy szóról szóra elolvassa a dolgozatot. Más kérdés, hogy szerinte három egyszerű kérdéssel ki lehet deríteni a védésen, hogy valaki maga írta a dolgozatot, vagy nem. „Sokan voltak, akik el sem olvasták a dolgozatot, amit megrendeltek tőlem. Volt olyan kliensem, aki ebbe bele is bukott. Akadt, akinek én köttettem be, sőt még olyan is, akinek én vittem be és adtam le az egyetemen a diplomamunkáját.”
Névtelen forrásunk a kabriós fiataloktól kezdve a 60 éves háromdiplomás szakemberig szinte minden típusú megrendelőnek dolgozott. „Volt köztük háromgyerekes, dolgozó anyuka is, akinek egyszerűen nem volt ideje rá és volt 60 éves, többdiplomás úr is, akinek a munkája miatt nem maradt rá kapacitása, de még az anyagot is megadta, amiből dolgoznom kellett.” Állítása szerint azonban ők voltak a kisebbség, a többség inkább pénzes vagy kevésbé pénzes fiatal, aki egyszerűen lusta volt ezzel foglalkozni hónapokig. „Azért az eléggé piszkált, amikor megérkezett a fiatal srác a kabrióval, odaadta a pénzt, majd bevágta a hátsó ülésre a dolgozatot, amellyel hetekig vesződtem” – teszi hozzá. „Közéletben jól ismert embernek sosem vállaltam volna ilyen munkát. Az ilyen típusú megrendelők egyébként is több lépcsőn keresztül intézik az ilyet, hogy ne lehessen visszavezetni hozzájuk” – állítja forrásunk.
Arra a kérdésre, hogy egy 220 oldalas kisdoktorit mennyiért rakna össze, így válaszolt: „Ez biztos fixáras lenne, ráadásul ez nem egy egyszerű diplomamunka, hosszabb kutatómunkát igényel, számos tudományos forrás elolvasásával, és valami újítás is kellene, hogy szerepeljen benne. Öt-hatszázezerért vállaltam volna ilyet.”
Másolni csak pontosan, szépen
Forrásunk szerint a másolást is lehet jól csinálni, bár neki nem ez volt a profilja: „Egy 200 oldalas munkát két forrásból összerakni elképesztő lustaság. Én az 50-60 oldalas dolgozatokhoz is legalább 20-25 forrást használtam fel.” Szerinte bődületes hiba például, ha még arra sem veszi valaki a fáradságot, hogy az átvett részeket átfogalmazza, átírja. „Vicces egyébként, hogy a szabályozásban csak az szerepel, hogy a saját szellemi tulajdonod kell, hogy legyen, az nem, hogy neked kell írnod.”
Szakorvosi és építész szakmával kapcsolatos dolgozatokat soha nem vállalt. Elsősorban a szociológia, kommunikáció, politológia, tanárképző és felnőttképző szakok hallgatói fordultak hozzá. „A speciális, nem hétköznapi témák voltak talán a nehezebbek, meg az olyan dolgozatok, amikhez friss statisztikai adatok kellettek. A legkönnyebbek talán a háromoldalas beadandók voltak, hiszen előfordult, hogy valaki még ezzel is inkább hozzám fordult.”
Saját motivációi között a pénzt és az érdeklődést említi. „Akik ilyen dolgozatokkal jutnak jó osztályzatokhoz az egyetemeken, azok többek között olyanoktól veszik el majd a helyet a munkaerőpiacon, akik kemény munkával dolgoztak meg a saját papírjukért. Én a saját dolgozatommal hat hónapig güriztem, a konzulensemmel gyakran találkoztam. Ezt a szakdolgozatírást is azért kezdtem el, mert kellett a pénz, viszont nem kaptam munkát. Ugyanakkor érdekel is sok minden, így azért jóval könnyebb volt dolgozni.”
