Belföld

Úgy segít az állam, hogy elvesz

Az esztergomi polgármester úgy véli, újabb adósságspirálba kerülhetnek az önkormányzatok, ha a központi büdzsére bízzák magukat.

Esztergom polgármestere összefogásra buzdítja a falvakat, városokat, tulajdonképp az egész országot Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter törvénymódosító javaslata ellen. Tétényi Éva a Kossuth téren, a törvényhozás épülete előtti sajtótájékoztatóján kijelentette: Esztergom példája megmutatja, hogyan segít az állam a bajba jutott önkormányzatoknak.

A város nehéz pénzügyi helyzete miatt tizenegy önkormányzati intézményt vont magához az állam, vagyis megszabadította vagyonától, ugyanakkor elveszi a működtetéshez szükséges pénzt is. Januárban és februárban két inkasszó is jelezte, mivel jár ez: 140 millió forintot emelt le Esztergom számlájáról az államkincstár.

Szerinte ez olyan, mintha valakitől elvennék a lakását, egy bérlőt költöztetnének be, ám továbbra is a korábbi tulajdonosnak kellene fizetnie a rezsit, és még főznie is kellene az új lakóra. Tétényi hozzátette: ez az eljárás újabb adósságcsapdába hajszolja az amúgy is terhelt helyhatóságokat, ezért nemet kell mondania a képviselőknek ma délután az előterjesztésre.

Az esztergomi polgármester úgy látja, semmiképp sem volt kidobott pénz az az összeg, amit a vasárnapi, eredménytelenül zárult népszavazásra költöttek. Hozzáfűzte: csak “a Fideszhez közeli valakiknek” volt érdekük arra buzdítani, hogy az emberek ne menjenek el szavazni.

Elmerülne az Esztergom-dossziéban? Kattintson ide.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik