Belföld

Schmitt Pál hiába „mosakodik”?

Csak a köztársasági elnök nem ismerte az idézőjelet - írja a hvg.hu.

Az államfő a BruxInfónak adott interjúban újfent visszautasította a doktori értekezésével kapcsolatos plágiumvádakat, de a hvg.hu szerint érvelése nem áll meg. Az internetes lap szerint Schmitt Pál dolgozata a 20 évvel ezelőtti elvárásoknak, törvénynek sem felelt meg, amit neki is tudnia kellett, éspedig hivatalból.

A hvg.hu szerint a sors furcsa iróniája, hogy az 1983-as Magyar Közlönyben a tudományos fokozatokról szóló minisztertanácsi rendelet és az egyetemi doktorátusról szóló művelődési miniszteri rendelet közé ékelődve jelent meg a minisztertanácsi határozat, melyben a jelenlegi államfőt az Országos Testnevelési és Sporthivatal (OTSH) elnökhelyettesévé nevezték ki.

Schmitt Pálnak hivatalból is foglalkoznia kellett ezekkel a jogszabályokkal, hiszen a Magyar Olimpiai Bizottságban hozzá tartoztak a nemzetközi ügyeken kívül az oktatási és tudományos ügyek is, a Testnevelési Főiskolát (ahol elfogadták a disszertációt) pedig éppen az OTSH felügyelte – emlékeztet az internetes lap, amely szerint a tudósok már 1992-ben is a legsúlyosabb vétségnek tartották a plagizálást.

Az államfő a plágiumügy újabb fejleménye ellenére a Bruxinfónak azt mondta, „nyilvánvaló, hogy az ország kétharmadának még mindig megfelelő elnök”, hiszen munkáját a legjobb tudása szerint végzi. Szerinte a plágiumügy „annak köszönhető, hogy megpróbálta segíteni a kormány munkáját…”. Ugyanakkor a Medián szerint az emberek 41 százaléka szerint Schmitt Pálnak le kellene mondania, 38 százalék véli úgy, hogy maradhat a helyén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik