Belföld

Új adóval mentenék meg a BKV-t?

Emellett a dugódíj jövő évi bevezetése, illetve a jegyek és bérletek áfájának csökkentése is napirendre kerülhet.

A Századvég Gazdaságkutató és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által összeállított koncepció szerint adót vetnének ki azokra a cégekre, amelyek telkei alatt közművezetékek futnak. Az új köztehertől nagyjából évi 15 milliárd forint bevételt remél a tervezet, amely végső soron a közlekedési cég kasszájába folyna be – értesült az origó.

Emellett napirendre kerülhet a dugódíj 2013-as bevezetése, valamint a BKV-jegyek áfájának csökkentése. A lehetőségről február végén már a kormány is tárgyalt, döntés azonban egyelőre nem született. Nem világos, hogy a kabinet támogatja-e a javaslatot, a nemzetgazdasági tárca ugyanis egyelőre nem válaszolt a megkeresésre, és a tervezetet kidolgozó Századvég Gazdaságkutató sem kívánt nyilatkozni.

Az Origónak nyilatkozó fővárosi források használhatatlannak nevezték a Századvég terveit, mert az anyag – szerintük – nemcsak túlzóan kalkulálja az intézkedésektől várt bevételeket, de nem számol azzal sem, hogy a kormány a 2013-as hiánycél tartása érdekében csökkenti a BKV támogatását.

Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója az MTI-nek kijelentette: ez az információ megalapozatlan, „a városvezetés nem mondott, és nem is gondolt ilyeneket”. Szavai szerint korábban többször jelezték, hogy a cég működtetéséhez bevételi forrásokat kell teremteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik