„Ott a konyakés példája, amivel embert is lehet ölni, de szelni is lehet a gyereknek egy karéj kenyeret. Valahol a kettő között kell keresni ez erkölcstan feladatát” – hangzott el az elég zavaros okfejtés az erkölcstan szerepéről az oktatási államtitkárságot képviselő Szakál Ferenctől az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben rendezett szakmai tanácskozáson. A köznevelési törvény alapján idén szeptemberben az elsős és ötödikes, majd felmenő rendszerben a többi évfolyam egy új(nak látszó) tanórát írhat hetente egyszer az órarendjébe: az erkölcstant. (Ehelyett választható a hittan is.) Emellett a középiskolákban továbbra is lesz etikaóra.
Öngyilkosság, Wass Albert
A felvezető előadást Révész Máriusz fideszes képviselő tartotta, aki Dürkheim Öngyilkosságától, a bizalom gazdaságban betöltött szerepén át, a házasságban élő férfiak hosszabb élettartamáig hozta a példákat arról, miért is fontos az iskolában az erkölcstan oktatása. Az oktatási bizottság tagja szerint az RTL Klub, a Blikk és más médiumok romboló hatása, és az anómiás közállapotok miatt nagyon nehéz feladat előtt áll az oktatás, amikor értékeket akar közvetíteni, de meg kell próbálni. Nem lepődtünk meg, hogy ezután nem a társadalmi anómia csökkentésének kormánystratégiájával, hanem egy közkeletű Wass Albert-idézettel zárta a gondolatsort: „Nem a szervezés és nem az üzemek termelése a legfontosabb dolog valamely ország vagy nép életében. Hanem az erkölcs. Mert ahol ez nincs, ott semmi sincs.”
A tudósító ekkor még nem rakta el a tollát, hátha a NEFMI képviselője a közhelyeken túllépve konkrétabban vázolja, hogyan is képzeljük el a tantárgyiasított erkölcstant. El is mondta, hogy alsóban a tanítók, felsőben a szaktanárok, ha az nincs (márpedig nincs) akkor egy 60 órás továbbképzést végzett, bármely szakos általános iskolai tanár tarthatja az erkölcstant. Cáfolta, hogy állami hitoktatást akarnának bevezetni, hiszen a szülő, a gyerek választhat, hogy hittanra vagy erkölcstanra szeretne járni. (Ez később, mint látjuk, nem problémamentes elképzelés.) Ennyi konkrétum után jött a fent említett konyhakéses példa, majd egy önkritikus megjegyzés arról, hogy elég volt ennyi a politikusokból, jöjjön a szakma. Ámen.
Előre szorong
A szakmai vonalat Lányi András filozófus vezette fel, aki – a következő felszólaló Kamarás Istvánnal együtt – már a 90-es években ott bábáskodott a tárgy születésénél, illetve tankönyvek, taneszközök kidolgozásánál, és most is a NAT-bizottság tagja. Emlékeztetett is arra, hogy a már 1996-ban a NAT-ba kerülő tárgyat egyes katolikus és liberális körök más-más szempontból, de versenytámadtak. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem lehet összekeverni az etika és erkölcs iskolai megjelenését. Ez utóbbi ugyanis a nevelés lényegéhez tartozik, s mint ilyen nem oktatható, és nem csak egy tanóra feladata. Mellesleg emiatt a tárgy elnevezése is rossz. Az etika viszont (amely a középiskolákban lesz kötelező) elsősorban problémák megoldását, súlyos döntések meghozatalát tenné lehetővé „tesztkörülmények között” a diákoknak. Ez oktatható, és a tapasztalatok szerint nagyon is népszerű tárgy.
Lányi szerint nagyon túltelített a NAT („el lehetne felezni”), s mint mondta, előre szorong, mit fognak majd tartalmazni ezek után a kerettantervek. Úgy véli, hogy megfelelő pedagógus (szerinte minimum 120 órás továbbképzést kellene előírni a tanároknak), taneszköz, tankönyv nélkül a tárgyat nem szabad bevezetni, és azt is tiltani kellene, hogy a hittantanár oktassa az etikát.
Ez elmúlt 12 év
Kamarás István egyetért azzal, hogy a tantárgy neve ne erkölcstan legyen, hanem inkább (ahogy korábban) Emberismeret és etika. Emlékeztetett ő is arra, hogy a tárgy közel másfél évtizede létezik, csak az előző három kormány tetszhalott állapotba „tolta”. Nem gondolja jónak, hogy választania kell a gyerekeknek a kötelező hittan és a kötelező erkölcstan között. Mint mondja az előbbi csoport így sok, nagyon fontos területet nem fog átbeszélni.
Vallásszociológusként egyébként megbecsülni sem tudja, hányan választanák a hittant. Ha csak azt vesszük figyelembe, hogy hazánkban az egyháziasan vallásos és rendszeres vallásgyakorlók aránya 13-16 százalék körül van (sőt az 5-8. évfolyamos gyerekek szülei körében még alacsonyabb), akkor legfeljebb átlagosan 15-20 százaléknyi hittanosra lehetne számítani – mondta. Míg 1991 és 2008 között 36-ról 28 százalékra csökkent a legalább havonta templomba járók aránya (ami a 15-29 évesek körében már csak 10 százalék), addig 7-15 százalékkal nőtt az Istenben, a túlvilágban és a bűnben hívők aránya. Hogy a transzcendencia iránti érdeklődés növekedése, mint kereslet milyen mértében találkozik majd a hittannal, mint kínálattal, ezt is igen nehéz megjósolni. Továbbá hatással lehet a választásra a „kultúrharc” aktuális és helyi állása, és a hittanoktatás minősége is.
Vége a népegyháznak
Kamarás idézte egy katolikus püspökkel történt beszélgetését, aki úgy fogalmazott, hogy „Tudomásul kellene venni végre mind a kormánynak, mind az egyháznak, hogy egyszer és mindenkorra vége a népegyháznak. Én papíron egy egyházmegye püspöke vagyok, valójában egy missziós állomáson működöm. Be kell látni, hogy alulról felfelé kell építkezni, és nem fentről lefelé.”
Kamarás egy a hazai vallási elit körében végzett felmérése azt mutatja, hogy a megkérdezettek 70 százaléka szerint a hittannak nem az iskolában, hanem a gyülekezetben van a helye. (Ennek ellentmondott a tanácskozáson részt vevő Farkas István piarista tanár, aki szerint nagyon is jó helye van az iskolában.) A vallásukat gyakorló diplomás keresztény értelmiségiek döntő többsége nem tartja szerencsésnek a hittan-erkölcstan közötti választási kényszert. Legtöbben azért, mert a hittanosok kimaradnának az emberismeretből, márpedig jó néhányuk szerint ez lenne a megfelelő alapozása a hittannak. Többen úgy gondolják, hogy a hittan alternatívája inkább vallásismeret lehetne – mondta Kamarás. A vallásszociológus szerint egy mindenki számára kötelező ember-, erkölcs- és vallásismeret, választhatóság esetén pedig az emberismerettel és a konszenzusetikával kibővített hittan lenne a kívánatos út.
Hagyjanak időt beszélgetni!
A konferencia több felszólalója is azt emelte ki, hogy nem lehet erkölcsre nevelni tantárgyi keretekben, azt az egész iskolai oktatás-nevelés során kell megtenni. (Ahogy eddig is tették a tanárok.) Az Osztályfőnökök Egyesülete elnöke azt emelte ki, hogy a nevelés, így az erkölcsi nevelés során is tisztában kellene lennünk a modern világ kihívásaival, nem tekinthetünk el attól, hogy a gyerekek az ismereteik, példáik nagy részét az internetről szerzik. Szekszárdi Júlia azt is hozzátette, hogy használni kellene a már meglévő kiváló tankönyveket, a szociális kompetenciaterületre készült programcsomagokat, nem kell mindent újraírni. Ugyanakkor, szerinte nem minden tanár alkalmas az erkölcstan-foglalkozások levezetésére. Csatlakozott Lányi Andráshoz, hogy egy ilyen tárgynak a legfontosabb feladata a gyerekek felkészítése a felelős döntésekre. Végül az illetékesekhez fordult: „Kérem, ne írjanak még zsúfoltabb kerettantervet, hagyjanak időt beszélgetni a diákokkal!!”
