Belföld

Országos természettudományi verseny Győrben

24.hu
24.hu

2012. 02. 28. 15:22

Ki mit tud? néven Országos természettudományi versenyt szervez 9-11. évfolyamos diákok számára a Nemzeti Tankönyvkiadó (NTK) és a győri Krúdy Gyula Középiskola.

A tavaly első alkalommal megrendezett Ki mit tud? sikerén felbuzdulva a szervezők idén újra meghirdetik a természettudományokkal kapcsolatos tanulmányi versenyt, amelyre a korábbitól eltérően ebben az évben az ország bármely pontjáról jelentkezhetnek a tanulók – áll a szervezők közleményében.

A vetélkedő feladatai a fizika, kémia, biológia, földrajz tantárgyak törzsanyagához kapcsolódnak, de a tavalyihoz hasonlóan a verseny hétköznapinak tűnő kérdésekre is kiterjed, többek közt arra, hogy miért használnak vizet tűzoltásra, vagy miért áramlik a levegő a tüdőbe.

A vetélkedő célja, hogy a tanulók játékos, érdekes feladatok megoldásával átélhessék az önálló természettudományos ismeretszerzés és az ismeretek gyakorlati alkalmazásának élményét; hogy tudatosuljon bennük a természettudományi kérdésekről való önálló véleményalkotás felelőssége, valamint megtapasztalhassák a csapatmunka, a közös feladatmegoldás hasznosságát. Emellett lehetőséget ad arra is, hogy megoszthassák társaikkal természetszeretetüket, a környezetükről szerzett ismereteiket.

A megmérettetésre a tanulók április 13-ig nevezhetnek négy fős csapatokkal. Egy iskola maximum négy csapatot indíthat. A három fordulóból álló verseny során az írásbeli feladatok mellett kísérletekkel, bemutatókkal kell a diákoknak számot adni tudásukról, és bizonyítaniuk kell felkészültségüket és kreativitásukat is.

A legjobban teljesítő versenyzőket és mentor tanáraikat a győri Krúdy Gyula Középiskolában tartandó őszi döntő után értékes díjakkal jutalmazza a Nemzeti Tankönyvkiadó.
A versenyről bővebb információ az NTK weboldalán (www.ntk.hu) olvasható.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.