Belföld

A Malév után elszállnak az utasok is

A Budapest Airport 2 millióval kevesebb utassal számol a Malév-csőd miatt.

Idén a reptér üzemeltetője eredetileg 9,2 millió utassal számolt, de a Malév felszámolása miatt 1,5 millió tranzitutas már “elveszett” a Budapest Airport (BA) számára, és vélhetően kétmilliós lesz végül az elmaradás a tervezettől – mondta Hardy Mihály kommunikációs igazgató az MTI-nek. Bár több légitársaság is jelezte, hogy új járatokat indít, vagy bővíti kapacitását, a Malév által hagyott űrt nem pótolják teljesen, így módosítani kell az idei előrejelzésein.

A BA már korábban bejelentette, hogy a mintegy 250 fős létszámleépítés mellett takarékossági és költségcsökkentő lépésekre kényszerül, felfüggeszt például egy erre az évre tervezett több mint 60 millió eurós beruházást és fejlesztést. A repülőtérnek a Malév-utasok elvesztésén felül kiesést jelent a Malév által bérelt irodák, helyiségek, parkolók, valamint a budapesti javítóbázis kiesése.

Hardy Mihály elmondta, hogy a Malév három irodaházat bérelt volna a reptéren, közülük kettő felújítását el sem kezdték, a harmadik, félig felújított iroda munkálatait pedig az új bérlő megtalálásáig felfüggesztették. A Malév kisesése miatt néhány átalakítási munkát is el kell végeznie az üzemeltetőnek. Példaként említette, hogy a Ryanair a kettes terminálra érkezik, de az ottani gyakorlattól eltérően gyalogos beszállást szeretne, amelyet kéthetes tesztüzem előz meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik