Pénzügy

Malév-ügy: végkielégítés helyett tulajdonrész

Dolgozói tulajdonrész-program elindítását is meg kellene fontolni az életképes Malév-leánycégeknél - véli a szakszervezet. A munkások végkielégítés helyett válnának társtulajdonossá.

A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) szerint visszataszító, hogy a vezetők sok tízmilliós végkielégítésekkel távoztak az elmúlt évek folyamán a Malév-csoporttól, ma pedig valószínűleg nincs pénz a kétkezi dolgozók ezrei számára az újrakezdés esélyét jelentő végkielégítésekre. Szakértői egyeztetéseket kezdeményez az érdekképviselet a dolgozói tulajdonrész-szerzésről.

A Napi Gazdaság ezidáig nem cáfolt értesülése szerint a Malév számláján egymilliárd forint található, miközben az elbocsátott – leányvállalatokat is beleszámolva – több mint kétezer dolgozó végkielégítéseinek kifizetése kilencmilliárd forintra van szükség. A bérgarancia-alapokból befolyó pénzekkel együtt is csupán a dolgozóknak járó pénz negyedét tudják majd kifizetni a távozóknak. Most azok a végkielégítések kerültek veszélybe, amelyekkel az egyik napról a másikra állását vesztő alkalmazottak esélyt kapnának, hogy újrakezdjék életüket a válságos gazdasági környezetben – írja közleményében a szakszervezet.

A jelenlegi helyzetben érdemes megvizsgálni a dolgozók tulajdonrészhez juttatását az életképes Malév-leányvállalatokban – tanácsolja a LESZ. Ez több előnnyel is kecsegtet a Malév Ground Handling Zrt-nél, a Malév földi kiszolgálással foglalkozó vállalatánál. A tulajdonossá tett dolgozók elbocsátások helyett választhatják azt az agresszív üzletszerző tevékenységet, amely segítene lekötni a Malév leállásával megüresedett kapacitásokat. Erre azonban az érdekképviselet szerint Limburger Lóránt vezérigazgató nem mutat fogékonyságot.

A dolgozói tulajdonrész-szerzésre számos sikeres példa áll rendelkezésre külföldön és hazánkban egyaránt. A menedzsment létszámának és juttatásainak racionalizálásával, a végkielégítések (még ha csak negyedükre van is pénz) megtakarításával több hónapra elég haladékot nyerne a cég – állítja a LESZ.

A szakszervezet ezért haladéktalanul szakértői egyeztetést kezd a közlekedési dolgozók európai és nemzetközi szövetségeivel, az ETF-fel és az ITF-fel. Az érdekképviselet emellett a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. dolgozói szervezeteivel is felveszi a kapcsolatot – ott a gyár 75 százaléka van az alkalmazottak tulajdonában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik