Belföld

Feledékeny képviselők

Van olyan, aki az albérlőiről, van, aki a polgármesterségéről feledkezett meg.

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár megköszönte a Népszabadságnak, hogy emlékeztetette nyíregyházi lakására, amelyet albérlőknek adott ki, de vagyonnyilatkozatában nem szerepeltette ebből származó jövedelmét. A fideszes politikus azt ígérte, pótolja a mulasztását, amit meg is tett: bérbeadás címén havi 35 ezer forintot vallott be – írja a lap.

Közben kiderült: Vantara Gyula fideszes országgyűlési képviselő is eltitkolta jövedelme egy részét – adta hírül az ATV. A honatya parlamenti tisztsége mellett Békéscsaba polgármestere. Ezt elfelejtette megemlíteni a vagyonnyilatkozatban. Vantara Gyulát korábban azért is támadták a szocialisták, mert felvette az Országgyűlés Hivatalától a lakhatási támogatást, noha haszonélvezője egy budapesti lakásnak a XI. kerületben. Erre a helyi lapban a polgármester úgy reagált, hogy az országgyűlési feladatai ellátásával kapcsolatban a fővárosban bérlakást vesz igénybe, melyért havonta bérleti díjat fizet. A XI. kerületi lakáson 1999 óta áll fenn haszonélvezet, de tulajdoni joggal nem rendelkezik.

A 386 parlamenti képviselőből egyébként 256-nak van valamilyen mellékese. A HVG összeállítása szerint a legjobban keresők listáját idén is Gyurcsány Ferenc vezeti. A volt szocialista miniszterelnök tavaly 70 milliós osztalékot, vagyis havi átlag 5,8 milliót kapott cégétől.

A második legtöbbet Puch László MSZP-s képviselő kereste a képviselői fizetése mellett, akinek szintén cége után járt tavaly 58 milliós – havi 4,8 milliós – extra jövedelem. A harmadik helyen Papcsák Ferenc fideszes képviselő és zuglói polgármester végzett: ő havonta 4,1 milliót kap mellékesként, ügyvédi keresete mellett ugyanis polgármesterként is havi közel 600 ezer forint jár neki. Havonta 2,6 milliót keres a KDNP-s Seszták Miklós, aki civilben szintén ügyvédkedik, akárcsak a fideszes Bohács Zsolt, aki havi bő 2 milliót keres országgyűlési fizetése mellett. “A parlamenti feladatok mellett végzem ezt a munkámat, és szombat-vasárnap is dolgozom” – mondta a politikus a Blikknek.

Orbán Viktor miniszterelnök, aki az élboly egyetlen kormánytag résztvevője a 1,5 milliós kormányfői fizetésével, emellett pedig könyvkiadásból újabb 248 ezer forint honoráriumhoz jutott tavaly. A KDNP-s képviselő, Rubovszky György pedig szintén ügyvédként dolgozik, havi 1,2 millióért. A képviselők többsége azonban állami, önkormányzati pozíciók halmozásából tesz szert mellékesre.

Kiszelly Zoltán politológus a Blikknek azt mondta, van egy szint, amely felett már nem elsősorban a pénz motivál, hanem a presztízs. “Gyakran azért az ügyvédek kacsintgatnak a politika felé, mert olyan kapcsolatokat alakíthatnak ki, amelyekkel jól működő praxist tudnak fenntartani. Másrészt a kevesebbet kereső képviselők azért igyekeznek „másodállást” találni, mert az átlag elvárása havi nettó 500 ezer-1 millió forint körül lehet, amihez a parlamenti fizetés gyakran édeskevés” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik