Angyal Mária, akit szerdán Budapesten ért a halál, sokoldalú rendező volt, egyaránt otthonosan mozgott a prózai és a zenés műfajok világában. Rendezett klasszikusokat, vígjátékot, bohózatokat, operettet, musicalt. A hetvenes években országos elismerést kiváltó operarendezéseivel (Lammermoori Lucia, Rózsalovag, A sevillai borbély, Faust) hívta fel a szakma és a közönség figyelmét – olvasható a Szegedi Nemzeti Színház méltatásában.
Angyal Mária 1929. november 15-én született Budapesten. Bölcsészdiplomával a kezében jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, ahol 1961-ben végzett. Pályáját a győri Kisfaludy Színházban kezdte. 1964-ben lett tagja a Komor István és Bozóky István nevével fémjelzett szegedi társulatnak, ahol majd egy évtizedet töltött el, mielőtt öt évre a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött volna.
1979-ben tért vissza Szegedre, ahol a legnehezebb időkre, a Nagyszínház rekonstrukciójának éveire vállalt ismételten munkát. A színház évekig tartó “száműzetése” idején meghatározó szerepet vállalt a társulat és a közönség megtartásában. A moziszínház körülményei között is profiként dolgozott, kiváló előadásokat rendezett. Ez idő tájt főként operettrendezéseivel aratott sikereket. Emlékezetes színrevitelei között volt a Nebántsvirág, a Sybill, a Lili bárónő, a Mikádó, a Bob herceg, a Sztambul rózsája, valamint Három a kislány. Angyal Mária nevéhez fűződik a 1980-as évek Puccini-repertoárjának, a Pillangókisasszonynak, a Toscának és a Mannon Lescaut-nak a sikeres színrevitele is.
1987-től 1991-ig ismét a kecskeméti Katona József Színház társulatának tagja volt, de a Tisza-parti városba később is visszatért: utolsó szegedi színházi instrukcióit José Cura 2009-es vendégszereplése alkalmával a Tosca felújításakor adta.
Angyal Máriát a világ dolgaira, a színház minden rezdülésére érzékeny művészként, emberként tisztelték, szerették, becsülték a színház társulatának tagjai, és köztiszteletnek örvendett a színházkedvelők körében is. Szegeden megkapta a népszerű Dömötör-díj életműdíját, egész ottani pályája elismeréseként pedig a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagjává választották, munkásságát a teátrum történetének elismerésre méltó, elválaszthatatlan részeként tartják számon.
